Szombati piaci körkép Komáromból

Szombati piaci körkép Komáromból
Komárom |

Friss retket, újhagymát, salátát, többféle gyümölcsöt és húsárut is vásárolhattak ma azok, akik ellátogattak a komáromi szabadtéri piacra. Más városokban bezárták a piactereket, és a helyi kistermelőknek komoly gondot okoz értékesíteni a friss árut.

A piacot látogatóktól megtudtuk, sokkal egészségesebb most a friss levegőn, nyitott térben vásárolniuk, mint a bevásárlóközpontokban. Ilyen módon is támogatni szeretnék a kistermelőket. Volt, aki savanyú káposztát vett, vagy homoktövisből készült szirupot, mézet vásárolt, hogy ezekkel erősítse a szervezetét. Nagy volt a kereslet a paradicsom, paprika és más zöldségpalánták, valamint a termelői virágpalánták, illetve fűszernövények, facsemeték iránt. Az árusok kesztyűben és védőmaszkban szolgálták ki a vásárlókat.

A megszokottnál valamivel kevesebben jöttek ki szombaton a piacra, az érkezők védőmaszkban voltak és igyekeztek betartani a kellő távolságot is. Néhány árus elárulta, szerdánként nem járnak ki, csak a hétvégi bevásárlásra érkezőket szolgálják ki. Jöttek nagyobb távolságból is idős árusok, a velük készült interjúkat lapunk nyomtatott számában olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?