Szőgyén: nem csak új piacot, közösségi teret is avattak

szőgyén
Szőgyén |

Pénteken délelőtt tartották meg Szőgyénben annak a nyertes uniós pályázatnak a záróünnepségét, melynek vezető partnere a község volt, komoly gasztroturisztikai lehetőségeket nyitva ezzel a régióban.

A faluban működő tájház épületegyüttese az uniós fejlesztésnek köszönhetően további funkciókkal bővült. Most pénteken felavatták az új, helyi termékeket kínáló piacteret, a továbbiakban közösségi térként és rendezvényközpontként is szolgáló új épületet, valamint azt a teljesen felújított parasztházat is, melyben régi szőgyéni ételkülönlegességeket készítenek majd. Ugyanitt a fiatalok a régi falusi konyha klasszikus fortélyait is elsajátíthatják, a lekvárkészítéstől a lepénysütésig. Az udvaron mindehhez egy új kemence is rendelkezésre áll. Mint azt Méri Szabolcs polgármester elmondta, a nyertes pályázatnak köszönhetően a falu a gasztroturizmus fontos pontjává válik. Nem csak a hagyományőrzést és a kultúrát ötvözi, de társasági, kapcsolati pontként, élő közösségi térként működik a továbbiakban. Nem utolsó sorban pedig a turisták számára is vonzó helyszín. Külön öröm számukra, hogy a felújítási munkákat helyi mesteremberekkel végezték el.

Helyi termékek hálózata

Nagy Péter, az Ister – Granum EGTC igazgatója az átadóünnepségen úgy fogalmazott, a szőgyéni fejlesztéseket magába foglaló helyi termékek hálózatának programján 2018 óta dolgoznak és ennek mára kézzelfogható, konkrét eredményei vannak. Ennek köszönhetően építettek új piacot vagy korszerűsítették a már meglévőt több helyszínen is, a határ mindkét oldalán. A projekt fő célja az Ister-Granum térségben megtermelt és előállított termékek piacra jutásának segítése és a helyi termék hálózat értékesítési infrastruktúrájának fejlesztése. A most lezárul pályázat vezető partnere Szőgyén község, ahol az INTERREG programból 234 ezer eurós támogatást használtak fel. Magyarországi oldalon Nagymaroson a helyi piac vizesblokkját újították fel, Bajóton pedig új helyi, termelői piacot létesítettek. Az uniós pályázatból Nagymaroson 76 ezer eurót, Bajóton 62 ezer eurót nyertek a fejlesztésekre. Tóth Zoltán, Bajót polgármestere az ünnepségen közölte, az új piac náluk is elkészült,de egyelőre még nem üzemel, Nagymaroson viszont olyan sokan vannak és akkora az érdeklődés, hogy a termelők és a vásárlók egy része előbb-utóbb Bajóton is otthonra lel. Viszont remek a határon átnyúló regionális együttműködés, mert Szőgyénnel és Nagymarossal már további tervekben gondolkodnak. Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere pedig úgy fogalmazott, megtisztelő és hasznos volt a partnerközségekkel együtt dolgozni, van mit észrevenni és van mit meríteni a szlovákiai tapasztalatokból is. „Ahhoz ugyan testületi döntés kell, de valószínű, hogy a jövőben Szőgyénnel és Bajóttal testvértelepülési szerződést kötünk“ – mondta.

A pénteki, szőgyéni avatóünnepségen Nagy Péter Az Ister-Granum EGTC igazgatója Szőgyén, Nagymaros és Bajót polgármesterének plaketteket adott át  A helyi számunkra fontos”– felirattal. Az új piacokon és közösségi tereken szeretettel várják a termelőket és a vásárlókat is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?