Szociális terepmunka Rozsnyón

Rozsnyó. A szociális közösségi munka programjának megvalósítása Rozsnyón, munkahely kialakítása egy közösségi szociális munkás számára, és két terepmunkás átminősítése címen újabb pályázatot nyújtott be a város.

Ez a projekt a kiadások 94 százalékát az Európai Szociális Alapból fedezte, a maradék 6 százalékot a város saját alapjából biztosította. A projekt során sikerült megnyerniük a célcsoport, a szociálisan veszélyeztetett emberek bizalmát. Mivel Rozsnyón a közösségi szociális munka már két alkalommal is eredményesnek bizonyult, a város folytatni akarja ezt a tevékenységet. Szociális terepmunka Rozsnyón címén a város ismételten vissza nem térítendő támogatást kért hasonló projektre a szociális fejlesztési alapból. A költségvetés összértéke 4 308 942 korona. Ebből 4 093 495 koronát kérnek a szociális alapból, a város saját része pedig 215 447 korona lesz. A projektben kilenc munkatárssal számolnak, közülük hárman szociális terepmunkát fognak végezni hat asszisztenssel együtt.

Célcsoportnak a lakosság szegénysorban élő részét tekintik, illetve a szociális kirekesztettség által veszélyeztetetteket. Ebbe a csoportba tartoznak pl. azok a felnőttek, családok és hozzátartozóik, akiknek gyerekei szociális jogvédelemre, gondoskodásra szorulnak, akiken a vonatkozó törvények szerint rendkívüli anyagi támogatással és speciális szolgáltatásokkal kell segíteni, továbbá a hátrányosan megkülönböztetett közösségek, a hosszú ideje munkanélküliek, a hajléktalanok, a szegénységi küszöb alatt élők, az elszigetelt és elkülönített roma közösségek tagjai.

A szociális terepmunka célja, hogy szakmai segítséget nyújtsanak mindazoknak, akik sem önmaguk, sem a családjuk vagy közelebbi hozzátartozójuk segítségével nem tudják megoldani szociális gondjaikat. Az akut krízishelyzetek kialakulását megelőzendő arra törekszik a projekt, hogy a veszélyeztetett csoportoknál ne alakuljanak ki a rizikófaktorok.

Tisztálkodási központ és mosoda

Rozsnyón 2004-ben kezdődött el a szociális terepmunka. Az első projekt két szociális munkás alkalmazását tette lehetővé. A tervezethez a munka- ,szociális és családügyi minisztérium 589 214 korona vissza nem térítendő támogatást nyújtott, a város saját alapjából 174 304 koronával járult hozzá a költségekhez. Az önko rmányzat két tisztálkodási központot és mosodát működtet. Ezek a központok közvetlenül a romatelepen találhatók. Az első a Rövid utcán – ahol a város egy roma klubot is nyitott – a másik Rozsnyóbányán. Ezek a helyiségek az önkormányzat gondnoksága alá tartoznak. A központot a szociális munkások és segítőik működtetik, bérüket a projektből nyert pénzből fizetik. Szervezetileg a város szociális és lakáspolitikai szakosztályához tartoznak. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?