Szociális taxiszolgálat Galántán

taxi illusztráció
Galánta |

Nagyszombat megye 18 ezer eurót különített el folyó évi költségvetéséből személygépkocsi vásárlására, amely szociális taxiként fog működni a Galántai járásban.

Az egykori Čistý deň reszocializációs intézet épületében Galántán a tervek szerint év végén rehabilitációs központ nyílik. Az intézményben háromféle szolgáltatást kaphatnak a páciensek: egyrészt mint rehabilitációs központ, másrészt mint nem veleszületett, hanem szerzett, illetve más betegségek folyományaként kialakult úgynevezett új diagnózisú neurológiai betegségekben szenvedők szakintézete működik, valamint betegszállítással is foglalkoznak majd.

„Ezeket a szolgáltatásokat Nagyszombat megye szociális szolgáltatásai fejlesztésének koncepciójával és Galánta város szociális szolgáltatásai fejlesztésének kommunális tervével összhangban vezetjük be”

– tudtuk meg Berényi József megyei alelnöktől.

A szociális taxi a Galántai járás településeikben fog közlekedni, illetve főként a galántai kórházba szállítja a betegeket. „A személyszállítás szolgáltatását a súlyos egészségkárosodással élő, individuális személyszállításra jogosult lakosok vehetik igénybe, de a rossz egészségi állapotú, mozgás- vagy járóképtelen lakosok úgyszintén használhatják” – fogalmazott a megye alelnöke. A taxi üzemeltetője az új Galántai Szociális Szolgáltatások Központja lesz. Ezzel a szolgáltatással a megye a szociális szolgáltatások skáláját bővíti.

„Jelenleg is folyik a jóváhagyott ütemterv szerinti felújítás, átépítés az egykori reszocializációs központ helyén. A szociális szolgáltatások központjának megnyitását ez év decemberére tervezzük, ekkortól kezdjük nyújtani a szolgáltatást is”

– zárta Berényi József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?