Szobrot állítanak IV. Béla királynak Besztercebányán

Besztercebánya |

<p>Szobrot állítanak Besztercebányán (Banská Bystrica) IV. Béla magyar királynak, aki 760 évvel ezelőtt városi rangra emelte a települést, amely ma az ötödik legnagyobb város Szlovákiában.</p>

Az ötlettel Stanislav Micev, a helyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) Múzeumának igazgatója állt elő. "Már több éve igyekszem az elképzelést megvalósítani, a tervem most végre megértésre lelt az önkormányzatnál is" - mondta az MTI-nek.  Megjegyezte: teljesen természetesnek tartja, hogy az uralkodónak, aki a városi rang odaadományozásával sokat tett Besztercebányáért, szobra legyen a városban és azt is hozzátette, hogy a kezdeményezésnek az önkormányzati képviselők és a helyi lakosok körében is nagyon pozitív a visszhangja. A magyar uralkodónak állítandó emlékmű egy talapzatra helyezett, életnagyságú mellszobor lesz, amelyet várhatóan a történelmi városháza környékén helyeznek el. A szobor elkészítésének mintegy 30 ezer euróra becsült költségeit részben közadakozásból, részben alapítványi támogatással teremtik elő. "Besztercebánya azon kevés városok egyike, ahol fennmaradt a városi rang adományozásáról szóló okmány eredetije, ennek másolata is felkerül az emlékműre" - mondta Stanislav Micev, hozzátéve: az eredeti latin nyelvű dokumentum szövege fordításban több nyelven is megjelenik majd a szobor talapzatán, a szlovák nyelvű szöveg mellett eddig az angol és a magyar változatról esett szó. A szobor felállításának időpontját még nem határozták meg, erről a múzeumigazgató azt mondta: terveik szerint a talapzatot még az idén elkészítik, a szobor felavatására pedig egy éven belül kerülhet sor.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?