Szobrot állítanak a névtelen hősöknek

Amikor megérkeztem a faluba, szokatlan látvány fogadott. A közösségi ház udvarán csupa munkaruhás embert találtam. A szitáló esőben néhányan egy hatalmas fatönköt faragtak, az udvaron mindenütt szerszámok hevertek. Nagy Attila polgármester épp egy másik rönköt próbált egyenesbe állítani, Pallér Attila alpolgármester pedig bokáig érő faforgácsban irányította a munkálatokat. A vendéglátóim a község alkotóházába invitáltak, ahol az eddig elvégzett munkáról számoltak be. Elmondták, hogy nemrégiben szabadtéri színpadot alakítottak ki a faluban, kulturális rendezvényeket szerveztek, és sikerült új buszmegállót is építtetniük. Most épp az úniós csatlakozáskor tartandó ünnepségeket szervezgetik. Pallér Attila, aki egyben a Bodrogköz Kultúrájáért Alapítvány elnöke, elmondta, hogy az udvaron egy honfoglalás kori harcos szobrát faragják, amelyet a községben kialakítandó Európa Parkban, az uniós csatlakozáskor tartandó ünnepségen kívánnak majd leleplezni. A magyarországi Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal közösen döntötték el, hogy szobrot állítanak a névtelen hősök emlékének. Az évszázadok során az ország ezen végéből vitték el a legtöbb embert katonának, többnyire egyszerű földműveseket vagy iparosokat. Közben az itthoni gazdaságuk pusztult, a családoknak pedig egyedül kellett megbirkózniuk a nehézségekkel. Sokan soha sem kerültek haza. Az itteni emlékmű után Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint az erdélyi Jankafalván is fölállítanak egy-egy katonaszobrot. A szoborhoz használt tölgyfa a magyarországi testvértelepülés, Kovácsvágás ajándéka. Az alkotók pedig azzal segítettek, hogy ingyen dolgoznak. A fafaragók – két regénybe illő alak – rövid rábeszélés után félbehagyták a munkát, s egy pohár bor mellett készségesen válaszoltak kérdéseimre. Az idősebb, vidám tekintetű, tengerészsapkás úr, aki „a fa állati kártevőjeként” mutatkozott be, Frech’ Ottó, budapesti fafaragó. Jó humorú, bőbeszédű ember. Megtudtam tőle, hogy a nagykövesdi lesz a 78. köztéri szobra. A Kárpát-medence jó néhány országában dolgozott már, de Lengyelországban és Németországban is áll szobra. Kiderült, hogy a budapesti művész az 1956-os szabadságharc egyik hőse. Mesélt a harcokról, az elfogásáról, a halálos ítéletéről. A tárgyalásáról, amelyen a nála alig néhány évvel idősebb bíró élete első perében nem tudta kimondani rá a halálos ítéletet. A börtönévekről szólt, a több mint öt évig tartó raboskodásról. A szakmáról is beszélt, a kacskaringós útról, amely a bútorüzemi asztalosműhelytől a köztéri szobrok alkotásáig vezetett. A másik művész tökéletes ellentéte volt Frech’ Ottónak. A keménykötésű, kevésbeszédű fiatalember, Gergely István a kárpátaljai Csetfalváról jött. A fiatal kora ellenére háborús veterán, aki afganisztáni katonai szolgálata idején sebesült meg. Otthon szerény nyugdíjból él. A véletlen sodorta a fafaragáshoz, ahogy ő mondta, egyszerűen megfertőződött. Azóta, hacsak teheti, együtt járja a vidéket Frech’ Ottóval, s közösen készítik a különböző történelmi tárgyú alkotásokat. Vendéglátóim elmondták, hogy a két ember hetek óta, reggel hattól késő estig folyamatosan dolgozik a szobron. A falu lakosai is igyekeznek részt vállalni a munkából. A budapesti mester elmesélte, hogy a minap a község kisiskolájának diákjai jöttek el megnézni a készülő alkotást. Mindegyiknek a kezébe adta a vésőt, hadd faragjanak egy kicsit, érezzék úgy, hogy ez a szobor az övék is. Elmenőben még megnéztük az Európa Park számára kijelölt helyet. A telket a református egyház bocsátotta a szervezők rendelkezésére. A tervek szerint a hétvégi ünnepségen a különböző nemzetek, civil szervezetek és testvértelepülések képviselői fákat ültetnek el itt, a későbbiekben pedig még néhány műalkotást kívánnak a parkban elhelyezni. Ha elképzeléseik valóra válnak, Nagykövesden rövidesen hangulatos kis ligetben sétálhatnak majd a község lakói és az idelátogatók. A kocsiban hazafelé azon gondolkoztam, hogy milyen furcsa véletleneket produkál néha a sors. Egy bodrogközi településen a névtelen hősök emlékére állítandó szobrot egy kárpátaljai háborús veterán és egy budapesti ötvenhatos forradalmár faragja. Bár az együtt töltött idő rövidsége miatt nem sikerült sokat megtudnom sem az emlékmű alkotókról, sem a rendezvény szervezőiről, egy valami azonban biztosan kiderült róluk. Ezek az emberek hisznek abban, amit csinálnak, és hittel végzett munkájuk az egész régió hasznára válik. Azt mondták a fafaragók, hogy ha megfelelő módon ápolják, egy ilyen szobor 100-120 évig is megmarad. Meggyőződésem, hogy a nagykövesdi honfoglalás kori harcossal nemcsak a hazáért fegyverrel harcoló katonáknak állítanak emléket a Bodrogközben.