Szobor Szent Istvánnak

Nádszeg. Szent Istvánnak állítanak szobrot a jövő évben a templom melletti parkban. A műkőből készült, egészalakos, nyolcmázsás alkotás egyelőre egy raktárhelyiségben fekszik, a templom teljes felújítása után, az újraszentelés alkalmából szeretnék felavatni a templom melletti parkban.

Nádszeg. Szent Istvánnak állítanak szobrot a jövő évben a templom melletti parkban. A műkőből készült, egészalakos, nyolcmázsás alkotás egyelőre egy raktárhelyiségben fekszik, a templom teljes felújítása után, az újraszentelés alkalmából szeretnék felavatni a templom melletti parkban.

A helyi római katolikus templom tornya már most megújult színekben pompázik, és ez nemcsak arról tanúskodik, hogy a község igyekszik megőrizni és ápolni történelmi értékeit, hanem arról is, hogy a helyi vállalkozók hajlandók áldozni a közért is. Juhos Ferenc polgármestertől megtudtuk, a templomtorony felújításának 1,2 millió koronás költségeit teljes mértékben a helyi vállalkozók fedezték. ĺgy aztán azt a mintegy 1,1 millió koronát, amit a község pályázatok útján a magyar államtól, a szlovák kormánytól és alapítványoktól szerzett, valamint a hívek adakozásából összegyűlt több mint 300 ezer koronát a templom további felújítására tudják fordítani. „Tavasszal, amint az időjárás engedi, hozzákezdhetünk a munkához. Részben már a templom melletti parkot is rendbe hoztuk, és Szent István parknak nevezzük majd el” – tájékoztatott a polgármester. Elárulta, az ötlet a magyarországi testvértelepülésen, Inárcson született, ahol ez év tavaszán emlékparkot avattak, amelyben a magyar történelem több neves személyiségének szobrát helyezték el. Mivel az inárcsi szoborparkban Szent István szobra is ott áll, és a nádszegi templom védőszentje is első magyar királyunk, a nádszegi önkormányzat egy ugyanolyan szobrot rendelt, amelyet majd a nádszegi parkban helyeznek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?