Szigorították az óvintézkedéseket Naszvadon

Naszvad |

A hétfői naphoz képest több korlátozást és óvintézkedést foganatosított a koronavírus ellen a naszvadi önkormányzat.

A naszvadi válságtanács keddi ülésén több döntést is hozott. Minden sport- és kulturális rendezvényt töröltek a városban, amelyek a követlező héten volnának esedékesek, így elmarad a március 15-i ünnepség is. Az idősek napközijét teljes egészében felfüggesztették. Folyamatosan kapcsolatban vannak a helyi termálfürdő vezetőségével. Molnár Zoltán polgármester az Új Szónak elmondta, a fürdőben maximálisra emelték a fertőtlenítés mértékét, itt is törölték azokat a rendezvényeket, amelyeken több ember csoportosulna, ezen kívül azonban egyelőre nem korlátozzák a vendégek számát. A Városi Hivatal továbbra is fogadja az ügyfeleket, azonban arra kérik a lakosokat, csak halaszthatatlan esetben döntsenek a személyes ügyintézés mellett. Egyes határidőket, például az adóbefizetésre vonatkozókat inkább kitolnak, ezért nem kell aggódniuk a polgároknak. A városházán ezen felül több takarító dolgozik, hogy minél teljeskörűbben tudják végezni az állandó fertőtlenítést. Az ipari park területén működő két olasz céggel is állandó jelleggel konzultálnak. A városi válságstáb tagjai folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, akármikor össze tudnak ülni, ha az szükséges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?