Szétszedették egy vendéglő teraszát Vágsellyén, a Pázmány Péter utcában

VágsellyeA
Vágsellye |

Csaknem teljesen felépítették, majd azonnal bontani is kezdték a reneszánsz kastélyhoz közeli autóbuszmegállónál lévő vendéglő teraszát a munkások. A Pázmány Péter utcában lévő építmény lebontására a város szólította fel a telket bérlő vállalkozót. 

„A városi hivatal bérbe adta a parcellát egy Komenský utcai székhelyű cégnek, amely nyolcvan négyzetméteres telket igényelt a várostól. A bérlő szerint néhány mászóka lesz majd a vállalkozása melletti füves területen. Évi 1600 euró bérleti díjat fizetett” – áll a város hivatalos állásfoglalásában, amelyet az önkormányzati honlapon is közzétettek. 

Zavarta a közlekedést

A környéken élők az épülő terasz miatt alig láttak ki a főútra, amikor ki akartak hajtani gépkocsival, és egyre elégedetlenebbek voltak a helyzettel. Újabb kérvényt nem kapott a város a vállalkozótól, hogy módosította volna eredeti terveit, ezért az építésügyi hivatal dolgozói július derekán helyszíni terepszemlét tartottak. Még aznap személyesen adták át a felszólítást a vállalkozónak, hogy hagyja abba a fedett terasz építését. A munkálatok ennek ellenére folytatódtak, és augusztus elejére befejezték az ácsolt faszerkezet építését. 

Két felszólítás 

„A városi hivatal augusztus 1-jén újabb felszólítást adott át a cégnek azzal, hogy távolítsa el az építkezést” – áll a városháza állásfoglalásában. A szerződésbe foglaltak megszegése miatt a városi hivatal felmondta a bérleti szerződést a vállalkozóval, akinek harminc napja van az ácsolt építmény eltávolítására. 
A vágsellyei lakosoktól megtudtuk, az építkezés során a munkások feltöltötték, majd beépítették a járdaszegély egy részét, így alig lehet áthaladni az út mentén, és ősszel majd lefolyik az esővíz a járdára és az útra. 

Nem reagált

A vállalkozó elutasított bármilyen jellegű kommunikációt a sajtóval. 
Róbert Andráši városi képviselő szerint a város mindent megtett annak érdekében, hogy felszámolja az építkezést, amelyre nem adott ki érvényes építési engedélyt. A hosszas ügyintézés miatt fajulhatott odáig a helyzet, hogy megépíthették a főút melletti teraszt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?