Szétosztja a vámhivatal a hamisított raklapokat

raklapok vámhivatal
Nagymihály |

Idén is jótékonysági célokra kínálja fel a Nagymihályi Vámhivatal azokat a raklapokat, melyeket hamisítványként foglalt le.

Az év elején egy hasonló felajánlás után Nagymihály önkormányzata kapott 566 darab rakodólapot, azzal fűtötték a hajléktalanok ideiglenes szállásul szolgáló sátrakat. 2015-ben a felajánlott 2433 raklapra tizenegy szervezet pályázott, végül hét szervezet között osztották szét a raklapokat. 2016-ban 756, 2017-ben pedig 2200 darab talált gazdára. A Nagymihályi Vámhivatal az elmúlt években összesen 6028 lefoglalt raklapot ajánlott fel jótékonysági célra, melyekből 15 igénylő részesült.

Klára Baloghová, a szervezet szóvivőjének tájékoztatása szerint a vámosok most 1512 hamisított rakodólapot foglaltak le és ajánlottak fel jótékonysági célra. Az igénylők között lehetnek segélyszervezetek, nonprofit egyesületek, szociális szolgáltatást nyújtó létesítmények és egészségügyi intézmények is. A lefoglalt árut főként fűtési célokra használják, ám korábban arra is volt példa, hogy játékok és bútorok készültek belőlük.

A jelentkezők december 17-ig küldhetik el igénylésüket a Colný úrad Michalovce, Plynárenská 4, 071 01 Michalovce postacímre. A felajánlásról bővebb felvilágosítás a 056/687 24 56-os és a 0905 321 381-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail-címen kérhető. Az igénylőknek a kérelemben fel kell tüntetniük, hány raklapra tartanak igényt, milyen célra szeretnék felhasználni, valamint az átvétel-átadás helyét is. A felajánló – ha az igénylések megfelelnek a törvényben megszabott feltételeknek – az igénylések beérkezésének sorrendjében osztja szét a raklapokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?