Szeptember Feszt Cereden

Cered/Tajti. Holnap és holnapután (augusztus 27-28.) gasztronómiai és kulturális rendezvény színhelye lesz Cered.

Cered/Tajti. Holnap és holnapután (augusztus 27-28.) gasztronómiai és kulturális rendezvény színhelye lesz Cered. A határ túloldalán fekvő medvesaljai településen tartják a pestlőrinci minta alapján megszervezett Nemzetközi Szeptember Feszt nyárbúcsúztató ünnepségét, amely a tavalyi „főpróba” után az idén még változatosabb programmal várja a vendégeket. Pénteken a nagyszínpadon zajlik majd a műsor, este nyolckor a Bon-bon együttes koncertezik. Szombaton az Apoka stadion nagyszínpadán 9.30-kor kezdődik az ijfúsági néptáncegyüttesek versenye, a sportpályán rendezik meg a hétpróba négy versenyszámát a pörköltfőző és a serivó versenyt, illetve a hordógurítást, valamint a férfi és női szkanderbajnokságot is. A talicskatoló és asszonycipelő versenyt, valamint a szekérhúzást a közeli utcákban rendezik. A délutáni műsorban számos szlovákiai szólista, éneklőcsoport és néptáncegyüttes lép fel, az ismertebb magyarországi előadóművészek közül pedig koncertet ad Demjén Ferenc és Charlie. A tavalyihoz hasonlóan délben a határon ezúttal is megrendezik a Magyarország– Szlovákia kötélhúzó versenyt. A magyar oldalon a ceredi polgálmester, Czene Árpád, a szlovákiai oldalon pedig Molnár Gyula, Tajti polgármestere mögött sorakoznak majd fel az erős emberek. Az ebéd 4251 literes óriásbográcsban készül, a vörösboros marhapörköltet a népszerű magyarországi szakács, Benke Laci bácsi és a Séfek Tanácsa készíti. Egy rekordkísérletnek is tanúi lehetnek a szombaton Ceredbe látogatók, az Apoka stadionban 13 órától Kovács Zoltán megkísérli megdönteni a dekázás magyarországi, illetve világrekordját. A két település között a határsorompók – a jelenlegi hivatalos engedély szerint – szombaton 7 órától vasárnap hajnalig nyitva lesznek.

A ceredi rendezvénnyel párhuzamosan a határ innenső oldalán, Tajtin is lesz látnivaló. „Vadásztrófea-kiállítást rendezünk, amely szombaton tekinthető majd meg a kultúrházban, és első alkalommal rendezik meg a tajtiak világtalálkozóját, amelyet a ceredi Tajti család szervez” – tájékoztatta lapunkat Molnár Gyula, Tajti polgármestere. „Kétszáznál több meghívót postáztunk, bízom benne, hogy a hívó szóra sokan jönnek haza. A pénteki programra való tekintettel utólagosan kértük a határ megnyitását péntekre is, 18 órától éjfélig. Bár a mai napig hivatalosan nem kaptunk semmilyen választ, szinte biztos, hogy a kért időpontra megkapjuk az engedélyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?