Szepsi hamarosan közelebb kerül Kassához

Kassa. A vágányok jobb kihasználása érdekében hamarosan elkezdik a villamos- és vonatközlekedés összehangolását Kassán és környékén.

Az örömteli változás elsősorban a téhányi lakótelepen élőket érintenéSzűcs Éva felvételeA helyiek munkáját prágai szakemberek segítik, akik a cseh fővárosban már megoldották a távolabbi városkerületek közlekedésének integrálását.

Nálunk Pozsonyon kívül csak Kassán közlekednek villamosok, az pedig országos unikumnak számít, hogy a villamossínek nyomtávszélessége milliméterre azonos a vasúti sínekével. „Elődeink ebből a szempontból is rendkívül előrelátóak voltak. Vétek lenne nem kihasználni ezt az adottságot. Bár a projekt résztvevőivel való egyeztetés hosszadalmas folyamat, megéri komolyan foglalkozni a kérdéssel” – állítja Igor Reiprich, a megyei önkormányzat megbízottja, aki tavalyi nyugdíjba vonulásáig a kassai közlekedési vállalat élén állt.

Az örömteli változás elsősorban a téhányi lakótelepen élőket érintené, a prágai IKP konzultációs cég emberei elsőként a városkerület önkormányzata előtt ismertették tervüket. Ezen a szakmai találkozón a többi érdekelt fél, azaz a városi és a megyei önkormányzat osztályvezetői, valamint a városi közlekedési vállalat illetékesei is részt vettek.

„A kezdeményezés lényege, hogy fokozatosan az egész megye területére kiterjesszük az integrált tömegközlekedési rendszert. A demográfiai kutatások azt mutatják, hogy naponta 32 ezren járnak be dolgozni Kassára a környező járásokból. További 11 ezren a szomszédos Eperjesi kerület településeiről ingáznak. Legtöbben vonattal érkeznek, majd pedig villamosra szállnak át. Ezt az átszállást szeretnénk megspórolni nekik” – magyarázta Igor Reiprich, hozzátéve, hogy Kassán nyolc csomópontot alakítanának ki e célra. A tervek szerint a környező településekről Téhányon át egészen a Maraton térre, Kassa szívébe lehet majd eljutni, a vasútállomást és a Felszabadulás teret pedig Peres városrész érintésével villamossínek kötnék össze a repülőtérrel. Szepsi, Nagyida és Haniska, valamint a kenyheci ipari park is „közelebb kerülne“ Kassához a vonatsínek és a villamossínek összekötésével és jobb kihasználásával.

A projektet már véleményezte és elfogadta a közlekedési minisztérium, amely aktívan részt vesz majd a megvalósításban. A kezdeményezés tervezett összköltsége eléri a 2,8 milliárd koronát, a költségek felét a megyei és a városi költségvetésből fedeznék, 1,4 milliárd koronával pedig a Szlovák Vasút, illetve a szaktárca szállna be. Valamennyi érdekelt fél számít az Európai Unió fejlesztési alapjaiból pályázható támogatásokra is. 2013-ban valamennyi szakaszon megvalósulhat a vágányos személyszállítás integrálása. Az első „regionális villamosok” vélhetően Szepsi és Kassa között közlekednek majd, ezen a szakaszon ugyanis nincs szükség a tulajdonviszonyok tisztázására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?