Ipolyság. Több mint negyvenöt év után ismét állandó kápolna várja a hét minden napján az imádkozni vagy elmélkedni vágyókat a város kórházában.
Szentmisék az ipolysági kórházban
A nonprofit szervezetként működő intézményt Mahulányi József plébános kereste meg a javaslattal, mert úgy véli, egy beteg gyógyulása akkor teljes, ha a lélek is gyógyul, hiszen az ember nem csak testből áll. A kórház vezetése azonnal az ügy mellé állt. Gál Milan igazgató elmondta, végül sikerült megtalálni az alkalmas helyiségeket a szolgálati lakásoknak, könyvtárnak és magánrendelőknek is helyet adó, a hetvenes években emelt épületben. A kápolnát egy kisebb teremben rendezték be, ide került egy család ajándékaként a másfél méter magas feszület és a vatikáni zászló. Ha több ember gyűlik öszsze, akkor a szomszédos nagyteremben lehet misézni, mely a rendszerváltás előtt volt tanácsterem, klubhelyiség és pártgyűlések színhelye is. Elsősorban a páciensekre gondolva nyílt meg a kápolna, mely naponta reggel kilenc órától délután négyig áll az érdeklődők rendelkezésére. A hozzátartozókat, az alkalmazottakat és a környéken lakókat is szolgálja majd. Az ipolysági kórházat 1875-ben építették fel Homok városrészben, a katolikus templom körülbelül két kilométernyire van, ezért az itt élőket megörvendeztette a hír. Féléves szervezőmunka után november 10-én, szombaton körülbelül hatvan hívő részvételével sor került az első misére, melyet Orbán József ipolyhídvégi plébános celebrált. A misék rendszeresek lesznek, minden szombaton délután három órától az ipolysági esperesi hivatalhoz tartozó lelkipásztorok váltakozva szolgálnak majd.
A kórház területén az 1920-as évektől 1961-ig volt kápolna – a negyvenes és ötvenes években saját káplánnal. A kápolna épületében apácazárda is működött, de miután felszámolták a rendeket, a harangtornyot lebontották. Az épületben biokémiai laboratórium működött, majd a tüdőszűrő kapott itt helyet. Jelenleg üresen áll, rossz állapotban van. Pokorný László, a kórház igazgatótanácsának alelnöke elmondta, remélhetőleg belátható időn belül sikerül pénzt szerezni a felújításra. A távlati tervek közt egy mammográfiai központ kialakítása is szerepel. Ha viszont a jelenleg magánorvosok bérelte termeket ismét a kórház használhatná, elképzelhető, hogy ismét hozzáépítenék az épülethez a harangtornyot. Ideköltözhetne a kápolna is, de erre az elkövetkező tíz éven belül kevés az esély. Mahulányi József megemlítette: minden héten pénteken 13 órától megerősítő beszélgetéseket, gyónást, áldozást és kenetfelvételt biztosítanak majd az egészségügyi intézményben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.