Szent szobrokkal van tele Ipolyszalka

Érkezzen bármelyik irányból az utazó ebbe az Ipoly menti községbe, azonnal feltűnik a sok értékes, szép és gondosan ápolt, szentet vagy a szentek együttesét ábrázoló szoborcsoport, feszület, apró szakrális emlék.

Ipolyszalka (Salka)

Turczel Lajos tanár úr szülőhelye ez a falu, az egykori mezőváros, a sok ezer éve lakott Ipolyszalka.

Az ősidők misztikuma

Legkevesebb hétezer éve lakott ez a terület, erről a község határában talált, újkőkorból származó vonaldíszes kerámia kultúrájának leletei tanúskodnak. Ipolyszalka mint stratégiailag jól védhető hely a későbbiekben a rézkori lengyeli kultúra népének adott otthont, őket a bronzkor hatvani kultúrájának népe, majd vaskori népek, a rómaiak 2. századi letelepedése követte, és a 10. században a honfoglaló magyarok telepedtek meg itt, és itt élnek utódaik máig is. Első írásos említése 1156-ból származik, ekkor még királyi birtok volt és Zalka néven említették, 1261-ben IV. Béla az esztergomi érseknek adta át ezt a birtokot. Feltehetően már akkoriban is magas szintű szőlőművelés folyhatott itt, erről a későbbiekben is számot adnak a krónikások. Ipolyszalka egészen 1848-ig maradt érseki birtok. Szűz Máriának szentelt egyházát 1332-ben említik először, a falu régi templomának helyét az ipolyszalkaiak a település nyugati végén lévő temetődombon lévő, mintegy két-három méter magas dombon vélik. Egy innen származó, feltehetően román stílusú boltívmaradványt a falu mostani, Szűz Mária mennybemenetelének szentelt templomának északi sekrestyéje falába építettek bele. Az is feltűnhet az erre járónak, hogy a település méretéhez képest kiemelkedően sok itt a szakrális emlék. A templom melletti kálvária, a Szentháromság szoborcsoport, Szent Flórián és Szűz Mária szobra, a kisebb-nagyobb kőkeresztek a falu katolikus lakosságának elkötelezettségéről tanúskodnak. A régi temető kiemelkedő részén ma egy háromszáz éves, egy darab kőből faragott, rendkívül szépen megmunkált, figyelemreméltó kőkereszt áll, sajnos egyre romlik állaga. A körülötte jól látható terepdeformációk szépen mutatják egy épület nyomát. Ipolyszalka mindig módos település volt, egykor királyi birtokként vámszedőhely volt, sóraktárak voltak itt. Mivel 1715-ben Mária Terézia vásártartási jogot is adományozott, ezzel együtt mezővárosi rangot is kapott Ipolyszalka, így lett az Alsó-Ipoly mente egyik legjelentősebb települése. A település fejlődését, gyarapodását az Ipolyon épült vízimalmok, a szőlőművelés, a termékeny szántók és kaszálók, vadban gazdag erdők tették lehetővé, amelyek egyben az esztergomi érseket is gazdagították. 1544-ben a falutól északkeletre lévő, Kiskeszi felé eső részén esett meg a híres törökverés, amikor Thury György és Nyáry Ferenc seregei egyes források szerint kilencszáz janicsárt kaszaboltak itt le. A törökök Léváról visszavonulóban bocsátkoztak itt ütközetbe az őket üldöző magyar lovassággal. Az Ipolyszalka és Kiskeszi közti út mellett ma is jól látható egy kiemelkedés, amelyet Törökhalomnak hívnak, és állítólag ide temették el a csatában elesett magyar és török katonákat. Az esemény olyan nagy jelentőségű volt az 1526-os mohácsi csatavesztés után, hogy még Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte A szalkai viadalról című költeményében. A Törökhalomtól alig kilométernyi távolságra, Kiskeszi határában, közvetlenül az Ipoly partján egy kisebb földvár maradványai máig jól kirajzolódnak, itt a bronzkori magyari kultúra népének tell jellegű telepét és az arra a későbbiekben rátelepült kultúrák nyomát találták meg a régészek.

Híres hely, híres emberek

Talán az egyik legismertebb ipolyszalkai Turczel Lajos tanár, aki itt született 1917-ben, és 2007-ben itt helyezték végső nyugalomra. A tervek szerint 2017-ben, születésének centenáriumán az ipolyszalkai alapiskola felveszi Turczel Lajos nevét. Emlékszobáját néhány héttel ezelőtt nyitották meg az iskola épületében. Szalka szülötte Csepreghy Ferenc, a 19. század ismert népszínműírója is. Ami pedig érdekesség: Ipolyszalka neve Jules Verne A dunai hajós című regényében is szerepel.