Szemét ügyletek igaz története

Míg az elmúlt rendszerben a háztartási szemétről és az ipari hulladékról főképp a szolgáltató vállalatok gondoskodtak, a rendszerváltást, majd a kis privatizáció „kitörését” követően ezek többsége széthullott, és romjaikon szűkebb irányultságú, kisebb cégek keletkeztek – a szemétgyűjtő például különvált a parkkarbantartótól, a mosodától, stb. A kisvállalkozóknak egy idő után rá kellett jönniük, hogy a megvásárolt gépi berendezések elavultak, újat pedig nem tudnak venni, ami nem vált a szolgáltatás színvonalának a javára. A játékba persze beleszóltak a környezetvédelmi szervek is, mégpedig azzal, hogy egyre keményebb szabályokat vezettek be. ĺgy alakult ki fokozatosan az a helyzet, hogy a hulladék-üzlet főképp azok számára vált nyereségessé, akik „nagyban” tudtak beruházni, ezek pedig a multinacionális vállalatok. A szlovákiai piacon három ilyen vetette meg a lábát: az .A.S.A., a Brandtner és a Marius Pedersen. Mindhárom filozófiája megegyezik: amennyiben az adott tevékenységet nagyban végzik, úgy a ráfordítások egy jelentős részét képesek a minimálisra csökkenteni. A kisebb cégek többségének természetesen az lett a sorsa, hogy vagy felkínálkoztak a multiknak, és együttműködve velük folytatták tevékenységüket, vagy egyszerűen bezárták a boltot. Mert a játszma egyre keményebbé vált.

Arra, hogy a százmilliós befektetésekkel dolgozó multinacionális cégek menete sem fenékig tejfel, nagyon jó példa az .A.S.A. esete a hazai viszonyokat jól ismerő kelet-szlovákiai vállalkozóval, aki úgy döntött: nem adja olcsón magát.

Az érme egyik oldala

Előrebocsátom: történetünknek nincs vége, mint ahogy megoldása és tanulsága sincs. Pusztán azért, mert mindenki görcsösen ragaszkodik a maga féligazságaihoz.

„Cégünk 1992-ben jelent meg a szlovákiai piacon – mondja az A.S.A. üzleti igazgatója, Tibor Javor mérnök. – 1998-ban kerültünk üzleti kapcsolatba a Kelet-Szlovákiában vállalkozó, a térségben szilárd háztartási hulladék begyűjtésével foglalkozó Miroslav Fúra vállalkozóval azáltal, hogy megvásároltuk üzlettársa 50 százalékos részesedését, és létrehoztunk egy közös céget. Tekintettel arra, hogy teljesen más elképzeléseink voltak a vállalkozás elveiről és mikéntjeiről, és ezeket hosszabb ideje nem tudtuk egyeztetni, megegyeztünk abban, hogy Fúra úrtól megvásároljuk a közös cégben lévő 50 százalékos részesedését. Az új céget, melynek 100 százalékos tulajdonosai voltunk, be is jegyeztettük. Ez a cég adta el egy korábbi egyezség értelmében az Fúra úr tulajdonában lévő, időközben alapított kft.-nek aktivitásai egy részét, valamint a hulladék szállítására alkalmas gépi berendezéseket, illetve az egyik kelet-szlovákiai szemétlerakatot. Mindez azt a célt szolgálta, hogy a különválás zökkenőmentes legyen, illetve hogy korrekt körülmények között folytassuk a munkát egyazon területen, az előző egyezségek értelmében. Mivel azonban Fúra úr nem tartotta be a szerződések valamennyi pontját – ezáltal jelentős kárt okozva nekünk –, és nem reagált a felszólításokra sem, vállalatunk 2003. május 19-én elállt a korábbi szerződéstől, miáltal ismét igényt támasztott a szerződéskötést megelőző állapotok visszaállítására”

... és a másik

Fúra úr szerint a dolog egész másképp történt. Szerinte a nagyvállalat vezetésének fogalma sincs a szlovákiai piacról, és készakarva gátolják a szerződésben foglaltak teljesítését.

„Kezdjük talán azzal, hogy enyhén fogalmazva távol járnak az igazságtól, amikor azt állítják, megvásárolták a korábbi üzlettársam 50 százalékos részesedését – mondja. – Később létrehoztak egy olyan leányvállalatot, amely a közös cégtől fokozatosan átvette a megrendeléseket, miáltal önmagának konkurált. Később, a szemétlerakat átvétele során a szerződésbe becsempészett egy olyan kitételt, mely megtiltja nekem a hulladék kezelését, holott ez törvény adta jogom. Ami a párbeszéd hiányát illeti: Kelet-Szlovákiából több ízben is lerendeltek az erdőháti kisvárosba, Malackába, mindenféle tárgyalás ürügyén, ám az utolsó órákban többször lemondták a találkozót. Azt hiszem, nem így kellene viszonyulnia a partnereihez egy olyan cégnek, amely kiterjedt érdekeltséggel rendelkezik Közép-Európa több államában, valamint az Európai Unióban is.”

Hol a megoldás?

A dolog hátulütője, hogy az érdekelteken kívül akaratlanul is sokkal többen keveredtek bele az ügybe. ĺgy például annak a csaknem nyolcvan községnek a polgármesterei, akik nem ismerve a felek között kialakult üzleti kapcsolatokat, továbbra is jóhiszeműen fizetik a hulladékelszállítási illetéket. Az alacsony lélekszámú, kis költségvetéssel gazdálkodó falvak esetében ez az illeték képezi a kiadások 50-60 százalékát. A további „félreértéseket” elkerülendő tehát a nagyvállalat a közelmúltban körlevéllel fordult az elöljárókhoz. Ebből kiderül, hogy „ma vállalatunk az egyetlen olyan cég, amelyet a szerződések a hulladék begyűjtésére és elszállítására feljogosítanak. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy egykori partnerünk jogtalanul végzi ezt a szolgáltatást, és nincs jogi alapja annak sem, hogy Önöknek számlát nyújtson be. Mivel cégünk e viszszás állapot rendezésére szánta el magát, arra kérjük Önöket, hogy a szemét elszállítása idején működjenek együtt cégünk alkalmazottaival, és tekintsenek el a Fúra úr által kifejtett tevékenységben való részvételtől. Egyben kérjük Önöket, hogy csakis a cégünk által benyújtott számlákat térítsék meg.” Majd még egy levél, későbbi keltezéssel, amely többek között arról is szól, hogy 2004 április elsejétől ismét a nagyvállalat fogja a szemét begyűjtésével és elszállításával kapcsolatos teendőket ellátni – a törvényes keretek közepette.

Fúra úr idővel persze reagált a levelekre és felhívásokra, értesítve a polgármestereket arról, hogy ő igenis teljesen jogszerűen vállalkozik, ám a nagyvállalat által megbízott ügyvéd kiderítette: 2004. március 12-ig a cégjegyzékbe nem iktatták be az ellenlábas cégét, és a székhelyre vonatkozó adatok sem ülnek. De idézhető a Kassai Kerületi Bíróság 2004 július 30-án kelt előzetes intézkedése is, mely X. úrnak megtiltja, hogy a multik vagyonát képező, tételesen felsorolt tárgyakkal gazdálkodjon (az indoklás szerint a szerződésben foglaltak be nem tartása miatt). Megjegyzi azt is, hogy a vádlott nem foglalt állást az ellene felhozottak kapcsán. A kerületi bíróság álláspontját erősíti meg az SZK Legfelsőbb Bíróságának 2003 november 7-i keltezésű határozata is, hozzáfűzve: mivel a vádlott nem reagált a vádló megkeresésére, feltételezhető, hogy a határozat nem lesz végrehajtható.

Fúra úr bírósági keresletet adott be a nagyvállalat ellen; amennyiben elveszíti a pert, visszaszolgáltatja a gépi berendezéseket, melyek többsége szerinte elavult, elhasznált. Mint mondja, ebben az országban bárki foglalkozhat a hulladék kezelésével, ha érvényes vállalkozói engedéllyel rendelkezik, nem érti tehát, miért kellene beszüntetnie az évekkel ezelőtt megkezdett tevékenységét. Mert nincs az megírva sehol, hogy csak a multiknak áll a világ.

Mindkét fél tehát – ha keserű szájízzel is – folytatja a megkezdett munkát Kelet-Szlovákiában. Ezt mindketten megerősítették, hozzáfűzve, hogy két megoldása van az ügynek. Az első a további pereskedés; mire ezt lefolytatnák, a gépi berendezések elhasználódnának, a vitatott lerakat pedig megtelne. A második az újrakezdés, a visszatérés az eredeti állapothoz. Bármelyik megoldást válasszák is, mindketten levonhatják a tanulságot, miszerint a piac csak akkor lesz képes eltartani mindkettőjüket, ha nem ragaszkodnak görcsösen a maguk diktálta játékszabályokhoz.