Régió

Személyeskedő vita után született kompromisszum

Rimaszombat | Személyeskedéstől és bekiabálásoktól sem mentes vitába torkollott a rimaszombati képviselő-testület ülése, melynek legfőbb pontja a város új költségvetésének elfogadása volt.
Hegedűs Norbert

2020. május 27. 17:00

rimaszombat testület
- A szerző felvétele

A városi képviselő-testület még márciusban jóváhagyott egy költségvetést, mely több mint 20 millió euró bevétellel és 15 ezer eurós többlettel számolt. Mivel a koronavírus-járvány miatt jelentős gazdasági visszaeséssel kell számolni, a képviselők az áprilisi testületi ülésen úgy döntöttek, új büdzsét kell kidolgozni. Döntés született egy gazdasági válságstáb létrehozásáról is, melynek segítenie kell az új költségvetés létrehozását. A kommunikáció azonban valahol zátonyra futott, mert a május 26-i ülésre két költségvetés-tervezet is érkezett. Az egyiket a város gazdasági osztályának vezetője, Miroslav Bielak dolgozta ki, a másikat pedig a Merjünk gyorsítani képviselői frakció nyújtotta be módosítási javaslatként.

Nagyon eltérő tervek

Miroslav Bielak költségvetése 2020-ban 18 732 184 euró bevétel mellett 18 692 222 euró kiadással számolt, ami 39 962 eurós tartalékot eredményezett volna. Ezzel szemben a Merjünk gyorsítani frakció jóval komolyabb megszorítások árán nagyobb tartalék létrehozását szerette volna elérni. Az ő tervezetük további 271 686 eurós megtakarítást javasolt, tehát összesen több mint 311 ezer eurós tartalék létrehozását eredményezte volna. Roman Vaľo, a Merjünk gyorsítani frakció vezetője szerint optimalizálással és jó menedzseri döntésekkel ez a tervezet is kivitelezhető lenne. A javaslat például a Gömöri Hírlapot és a Turisztikai-információs Központot a városi hivatal helyett a városi művelődési központ irányítása alá vonná, és funkciók összevonásával működtetné őket tovább. Spórolnának a propagációs anyagok kiadásán, a hivatalos látogatóknak szánt ajándéktárgyakon, a vásárokon és egyéb tételeken. Vaľo azt is javasolta, hogy a képviselők bérét 50%-kal csökkentsék amíg a krízis tart, és az így nyert összeget a tartalékalapba utalják. A képviselők ezt egyöntetűen támogatták, a költségvetés körül azonban már nem volt ilyen nagy az egyetértés.

Személyeskedő vita

Jozef Šimko polgármester nem értett egyet a Merjünk gyorsítani frakció javaslatával. Teátrális fellépésében hosszasan kritizálta Vaľóékat, a város fejlődésének fékezésével, sőt, Rimaszombat szétverésével vádolva őket. A polgármester szerint igaz, hogy a módosító javaslat nagyobb tartalékot eredményez, de cserébe megállítaná a város fejlődését. Abban is kételkedett, hogy a vmk át tudná venni a Gömöri Hírlap kiadását. Ezt Milana Jutková, a vmk igazgatónője is megerősítette, mondván, a vmk munkatársainak erre sem kapacitásuk, sem képesítésük nincs. Šimko arra is rámutatott, hogy a frakció által javasolt költségvetés óhatatlanul elbocsátásokat eredményezne, ezért nem írhatja alá. Roman Vaľo elutasította a vádakat, mondván a városra váró krízis indokolja a megszorításokat. A polgármestert azzal vádolta meg, hogy a konstruktív hozzáállás helyett színészkedik. A nézetkülönbségből többórás vita kerekedett, több képviselő is felszólalt, és az olykor személyeskedéstől sem mentes beszólásokra Jozef Šimko polgármester hasonló stílusban válaszolt.

roman valo

Villáminterjú Roman Vaľo képviselővel

Hogyan sikerült a 15 perces szünetben megegyezni a költségvetésről, ha az ülés előtt hónapokig vitáztak a büdzséről?

A város első költségvetés-tervezetét nagyjából két hete mutatták be nekünk. Ehhez módosításokat javasoltunk a gazdasági osztály vezetőjének és a polgármester-helyettesnek. Elvártuk, hogy ezeket beledolgozzák a költségvetésbe. Amikor elkészült a tervezet, rájöttünk, hogy a városi hivatal egy javaslatunkat sem dolgozta be a költségvetésbe, hiába nyújtottuk be őket a törvényes határidőig. Javaslataink spórolást szorgalmaztak, mert – ahogy a mai ülésen már elmondtam – csak addig nyújtózkodhatunk, míg a takarónk ér. Ez a takaró pedig egyre rövidebb lesz, mert az egészségügyi válságot egy gazdasági válság fogja követni. Hosszas harc után, amely során a polgármester a futballt és a tekepályát védte, mi pedig spórolást javasoltunk, hogy a város működhessen – lényegében kompromisszumot kötöttünk, mi is engedtünk és a polgármester is. Erre a teátrális bohózatra nem lett volna szükség, ha a polgármester a mi frakciónk tagjait is meghívja a tárgyalásokra, ahogy a többi képviselőt. Mi ugyanúgy mandátumot kaptunk és számos választót képviselünk Rimaszombatban. Mindannyian azt akarjuk, hogy a város működjön és fejlődjön.

Mi lesz, ha a polgármester nem írja alá a most jóváhagyott büdzsét?

Ha jól értettem, még nem döntötte el. Ez a javaslat tényleg egy kompromisszum, egyedül a tekepálya jelent problémát. Meglátjuk. Tíz napja van arra, hogy aláírja, ha nem teszi, akkor a testületnek három hónapja van, hogy megtörje a vétót.

Kompromisszum

A vita csitultával a képviselők és a polgármester sorra vették a büdzsé vitás pontjait, és hat órával az ülés megkezdése, valamint két 15 perces szünet után kompromisszum kezdett körvonalazódni. Ennek értelmében a Gömöri Hírlap és az információs központ a városi hivatalnál marad, a városi futball 150 ezer, a jégkorong 20 ezer, a többi sportklub 30 ezer eurót kap. A kultúrát 15 ezer euróval támogatja a város. A kompromisszumos költségvetési tervezet 92 ezer eurós tartalékkal számol. A képviselők végül nem sokkal este fél kilenc után elfogadták ezt a javaslatot, Jozef Šimko azonban máris jelezte, nem biztos, hogy aláírja ezt a büdzsét. Ő ugyanis azt akarta, hogy a városi tekepálya fenntartására szánt összeget emeljék meg, de a képviselők ebbe már nem mentek bele. Šimko mégis elégedetten nyilatkozott az Új Szónak.

„Elégedett vagyok a költségvetéssel, a képviselő-testület 90 százalékban tiszteletben tartotta a javaslataimat. Egyedül a városi tekepálya ügyében nem született konszenzus.ˮ

Elmondta, azért tartja szükségesnek a tekepályára szánt összeg megemelését, mert nem akarja elengedni az ott dolgozó alkalmazottat, távozásával megszűnne a kávézó. A polgármester szerint az alkalmazott helyére kiírt pályázat túl magas kritériumokat támaszt, arra  egy vállalkozó sem fog jelentkezni, így az elbocsátás a már bejáratott hely végét jelentené. Végül nem zárta ki, hogy aláírja a város új költségvetését.

„Alszom rá egyetˮ

– zárta le a kérdést.

A testületi ülés a költségvetés elfogadásával csak a tervezett program felét tárgyalta meg, így jövő kedden folytatódik a tanácskozás.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Volkswagen

Még több autót gyárthat nálunk a Volkswagen

Gyimesi György szerint az igazságügyi tárca ellentmond önmagának ⋌(A szerző felvétele)

A parlamentben vitáztak a Beneš-dekrétumok alapján indított földelkobzásokról

Norbert Bödör
Frissítve

Norbert Bödör rács mögött marad, a zsolnai börtönbe szállították

koronavírus

Ezért növekedett meg hirtelen az ismert fertőzöttek száma

Tornalja

Egy felújítás jegyzőkönyvének tanulságai

Szepe

Remek tavaszi szezont produkált Szépe János és csapata az NB I-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.