Szélerőművek épülnének Dél-Gömörben

Rimaszombat/Serke. A szlovák–magyar határhoz közeli nyolc gömöri településen tervezi szél?erőmű építését a Ventureal befektetési társasággal együttműködő osztrák Bewag cég.
Az előszerződések javarészét már meg is kötötték.

Rimaszombat/Serke. A szlovák–magyar határhoz közeli nyolc gömöri településen tervezi szél?erőmű építését a Ventureal befektetési társasággal együttműködő osztrák Bewag cég.

Az előszerződések javarészét már meg is kötötték. Ha a megvalósíthatósági tanulmányok szerint a tervezett alternatív energiaforrásokra épülő erőművek nem lesznek negatív hatással a környezetre, öt éven belül húsz szélerőmű épülhet. Ezeket a Rimaszombati járásban lévő Cseres-hegység peremén elterülő községekbe tervezik. Egyenként százöt méter magas, 2,75 megawatt teljesítményű objektumokról van szó, az energiatermelés az ötven megawattot is elérheti. Sem a lakosságnak sem az önkormányzatoknak nincs kifogásuk a természetes energiaforrásokat kihasználó erőművek telepítése ellen. Az érintett önkormányzatok már megtárgyalták és elfogadták a megépítéssel és a működtetéssel kapcsolatos, és kedvezőnek tűnő feltételeket. A települések egy-egy megépített toronyért százezer koronás illetéket, az áramelosztó-rendszerbe kerülő minden egyes megawatt energiáért pedig huszonötezer koronás pótlékot kapnának. Ez a rendszeres jövedelem az érintett, jelenleg javarészt hátrányos helyzetben lévő kistelepüléseknek komoly segítség lehetne.

Információink szerint a Rimaszombati járás déli részén lévő két községben, Simonyiban és Serkén kedvező a szélerőművek fogadtatása. Kisfaludi Nándor, Serke polgármestere szerint azon?ban még ki kell várni, mit szólnak a tervezett szélerőmű?vek?hez a Cseres-hegység Természetvédelmi Terület illetékesei valamint a környezetvédők. A százöt méter magas tornyok ugyanis éppen ennek a természetvédelmi területnek a peremén helyezkednének el, így esetleg problémák merülhetnek fel néhány itt élő védett madárfaj fészkelési helyén valamint vonulási útvonalán, ami akár meg is hiúsíthatja a beruházást. A beruházó részéről a szélerőművekért felajánlott anyagi ellenszolgáltatást méltányosnak és korrektnek tartja a polgármester, a lakosságot pedig folyamatosan tájékoztatni kívánják a szélerő?művekkel kapcsolatos fejleményekről.

A telepítésbe még komolyan beleszólhat az energetikai hálózatot működtető SEPS vállalat is. Ez a vállalat pillanatnyilag nem támogatja újabb szélerőművek telepítését Szlovákia területén. (szasz)

Az eddigi tapasztalatok kedvezőek

Szélerőmű park Szlovákiában már több helyen működik, például Szenc, Myjava és Kiszuca vidékén. Besztercebánya megye középső és nyugati részén is megkezdték a telepítés előkészítését. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, a lakosság kezdeti félelmei eloszlottak, a környezetvédelmi tanulmányok sem számoltak be jelentősebb károsodásról a szélerőművek beindítása óta. A dél-gömöri régióban nem elhanyagolható az erőművekből származó, közvetlenül a települések kasszáját gyarapító bevétel sem, emellett a beruházások kedvezően hatnának a foglalkoztatottságra is. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?