Szélerőműpark építését tervezi

Csicser. Ha a tervezett beruházást az elkövetkező időszakban az összes illetékes hivatal engedélyezteti, hamarosan az Ung-vidéki község kataszterében épülhet fel a régió első szélerőműparkja.

A hivatali ügyek intézését a befektető képviselője vállalta, a szélerőműpark építése egy fillérjébe sem kerül a falunak” – mondta Varga Imre polgármesterSzabó Bernadett felvételeVarga Imre, Csicser (Čičarovce) polgármestere lapunknak elmondta, egy évvel ezelőtt egy német cég csehországi kirendeltségének a képviselői keresték fel, hogy a régióba tervezett beruházás feltételeiről tájékozódjanak. Az ajánlatuk szerint a községtől északra eső területen fokozatosan több szélerőművet építenének, s ezért a falunak „erőművenként” évi 100 ezer koronát fizetnének. A földterületek tulajdonosai és jelenlegi használói egy-egy esztendőben további 50-50 ezer koronát kapnának, és a cég arra is kötelezettséget vállalt, hogy a parcellák bérleti díját 20 éven keresztül garantáltan folyósítja. A helyi önkormányzat az ügyet megtárgyalta, s úgy határozott, hogy támogatja a befektető elképzeléseit. Varga Imre hangsúlyozta, a szélerőművek építésének, a szükséges tervdokumentációk kidolgozásának valamint az engedélyek beszerzésének költségei nem a falut terhelik, és a hivatali ügyek intézését is a befektető képviselői vállalták. Időközben a vállalat az eredetileg tervezett 10 erőmű helyett most már akár 21 darabot is építene, így a község kataszterében jöhetne létre a régió első szélerőműparkja.

Csicser közelében tegnap egy 40 méteres póznát állítottak fel, melynek tetején egy speciális berendezés segítségével egy éven keresztül vizsgálják a térségben uralkodó széljárás irányát és intenzitását. A mért adatokat tizenkét hónapon át folyamatosan értékelik, ezután döntenek arról, hogy elkezdik-e az építési munkálatokat. A beruházás megvalósításához szükséges további engedélyek beszerzésére és az illetékes hivatalok jóváhagyásának elnyerésére csak ezt követően kerülhet sor. A polgármester megjegyezte, a beruházás megvalósítása komoly segítséget jelentene a falunak, ugyanis ha Csicser kataszterében mind a 21 tervezett szélerőmű megépülne, az évi 2,1 millió korona pluszbevételt jelentene a községnek. Ez az összeg a falu költségvetésének közel 20 százalékát teszi ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?