Széchenyi István-iskola

„Hét napon belül ez a harmadik alapiskola a régióban, amely tiszteletbeli nevet vett fel.

„Hét napon belül ez a harmadik alapiskola a régióban, amely tiszteletbeli nevet vett fel. Legelőbb a Vágsellyei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola vette fel Pázmány Péter nevét, hétfőn a szenci alapiskolát nevezték el Szenczi Molnár Albertről, most pedig a felsőszeli iskola veheti fel a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István nevét” – mondta pénteken délután Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára, amikor a Felsőszeli Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola bejárata előtt ünnepélyesen átadta Valacsay Ilona igazgatónőnek azt a dokumentumot, amely hivatalosan is bizonyítja, hogy az iskolát ezentúl Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolának hívják. Rubovszky András, a budapesti Széchenyi Társaság elnöke megjegyezte: „Önök jó korban születtek, mert joguk van az iskola nevének megválasztására, és nem kényszerültek arra, hogy az iskolájukat mások nevezzék el.” A Szlovákiai Magyar Szülők és Iskolabarátok Szövetségének nevében felszólaló Mézes Rudolf kiemelte: a felsőszeli alapiskola eredményeivel bizonyította, hogy rászolgált a névre, hiszen alig van olyan nemzetközi vetélkedő, amelyen a iskola tanulói ne szerepelnének a sikeres résztvevők között. A névadó emlékére az iskola parkjában egy harangot, Jozef Tkadlec öntő munkáját állítottak fel. A Schmidt Róbert által faragott haranglábon egy ismert Széchenyi-idézet olvasható: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” A harangot Lengyel Sándor helyi római katolikus plébános és Tóth Zsuzsa evangélikus lelkész szentelte fel. Egy felszólaló megjegyezte: „Reméljük, a harang nem baj esetén fog segítségért kiáltani, hanem örömünnepeken szólal majd meg.” (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?