Százhat év után megszűnik a bögellői kisiskola

Keressük bár az okokat a demográfiai visszaesésben vagy a helybeliek részéről tanúsított érdektelenségben, a tényen ez mit sem változtat: az „elemivel” a régi, még emberarcú világ egy darabja veszik el – talán örökre.

Idilli környezetben, a község egyik félreeső, csendes utcájában működik a tanintézmény, mely a múlt század elején Elemi Népiskola néven kezdte meg működését. Gondozott iskolaudvar, kert, a kerítésen túl tenyérnyi erdő. Négy gyerek – három fiú és egy leány – rúgja önfeledten a bőrt a gyepen, eszük ágában sincs hazamenni. Jó itt nekik, a tanító néni szárnyai alatt, akivel minden titkukat, észrevételüket megoszthatják. Második otthonuk az alma mater – s ez jelen esetben nem közhely, hanem érzékelhető, szinte tapintható valóság. Ez adja a kisiskolák varázsát; s hogy ezekből egyre kevesebb van, több okra vezethető vissza – a tanintézmények fenntartásának önkormányzatokra ruházásától kezdve a népesség lélekszámának csökkenésén keresztül a lélektani tényezőkig bezárólag. Közösségi életünk egy-egy értékes színfoltja veszik el velük, gyakorlatilag menthetetlenül.

Elfogytak

A bögellői kisiskola megszűnésének okait feszegetve Csicsay Mária tanítónő elmondja: a vég kezdete a bögellői iskola esetében az ezredfordulóra datálódik.

„Jó tíz évvel ezelőtt jött szokásba a községben, hogy akinek volt autója, és tehette, más, környékbeli iskolába vitte a gyerekét – mondja. – Amúgy is kevés a gyerek a faluban; nyolc kisiskolás korúról tudok, közülük négyen helyben tanulnak. Folyó iskolaévben három negyedikesem és egy másodikos diákom van.”

Az iskola fennállásának századik évfordulója alkalmából 2005-ben kiadott könyvből kiderül: utoljára a 2004/2005-ös tanévben érte el a nebulók létszáma a tízet. Az úgynevezett Z-akcióban, azaz társadalmi munkában épült iskolát és óvodát a bögellői gyerekek 1970 decemberében vették birtokukba – a nevelési és oktatási intézményt akkor összességében száznál több gyerek látogatta, s még később sem ment ritkaságszámba, hogy a kisdiákok száma 45-50 körül mozgott. Az 1981/82-es tanévben létszámuk húsz, az ezredfordulótól pedig tíz fő alá esett. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy 1978-tól az alsó tagozat öt évfolyamát négyre csökkentették, ám a visszaesés így is látványos.

„A negyedikesek idén kikerülnek az iskolából, így a következő tanévet egyetlen harmadikossal kezdenénk. Az óvodát is csak öt gyerek látogatja, közülük egy lesz szeptemberben iskolaköteles; ha jól tudom, Dunaszerdahelyen kezdi meg tanulmányait” – teszi hozzá a tanítónő.

Lakat kerül rá

A Csicsay család 1958-tól oktatja, neveli a község apraját. A jelenlegi tanítónő szülei, Csicsay Lajos és Szidónia Nyáradról került Bögellőre, nyugdíjazásukig itt tanítottak. Az édesapa, Csicsay Lajos 1991-ben ment nyugdíjba, két hónappal rá meghalt. Ezt követően özvegye, Szidónia vezette az iskolát, 1994-től pedig lányuk, Mária az igazgató.

„A bögellői iskolában, pontosabban iskolával nőttem fel, gyermekkorom óta természetes volt számomra, hogy én is a pedagógusi pályára lépek – emlékszik vissza. – Az élet másképp hozta; egészségi okokból nem vettek fel a nyitrai tanítóképzőbe, így könyvtárosnak tanultam. Később mégis tanítói oklevelet szereztem, azóta ezen a pályán vagyok. Egy percig sem volt kétséges előttem, hogy jól döntöttem – a jövőt illetően viszont kétségeim vannak. Nehéz a környéken pedagógusként elhelyezkedni, hónapok óta sikertelenül próbálkozom.”

Bár Csicsay Máriának, mint mondja, eszébe sem jut megkérdőjelezni a környékbeli vagy dunaszerdahelyi iskolák színvonalát, a szülők hozzáállásáról meghökkentő történeteket mesél.

„Az elmúlt években többen jöttek hozzám azzal, hogy ne vegyem rossz néven, az égvilágon semmi bajuk velem, de ilyen-olyan okoknál fogva más iskolákba íratják át a gyereket – meséli. – Egyeseket azért, mert barátaik állítólag kiközösítik őket, mások így találták kényelmesebbnek, de volt olyan eset is, amikor a szülők nem voltak elégedettek a gyerek tanulmányi eredményeivel, és ultimátumot adtak: vagy jobb jegyeket adok, vagy más iskolába viszik. Sok mindent megéltem itt – azt azonban sosem hittem, hogy nekem kell majd lakatot tennem a tanintézményre, amelyért családunk több mint fél évszázadon át dolgozott.”

A tapasztalat tájainkon azt mutatja: a megszüntetett kisiskolák örökre elvesznek, hacsak az önkormányzat – vállalva az ezzel járó erőfeszítéseket – újra nem indítja őket. A bögellői alma mater esete annyiban más, hogy ebben a községben nincs kiért küzdeni; az okok helyben keresendők.