Százéves a Restei Önkéntes Tűzoltó Egylet

Reste (Rešica) |

<div>Reste (Rešica). Megalakulásának századik évfordulóját ünnepli a Restei Önkéntes Tűzoltó Egylet.</div><div>A csapatot nagyjából ötven falusi önkéntes alkotja, apáról fiúra száll az önkéntes tűzoltás stafétabotja.&nbsp;</div>

„Az egylet 1915-ben jött létre Kalász Lajos vezetésével, azóta számos parancsnok vezette a csapatunkat” – nyilatkozta lapunknak Mizsák Bertalan, az egylet jelenlegi parancsnoka. A szervezet részt vesz a különböző tűzoltóversenyeken, de nem maradtak ki az éles bevetésekből sem. „Sokan azt gondolják, hogy az önkéntes tűzoltók csak bemutatókon és versenyeken szerepelnek. A mi csapatunk sokszor sietett a falubeliek segítségére, legtöbbször a kerületi tűzoltóság munkáját is segítettük” – tette hozzá a parancsnok.

Az egylet szorosan együttműködik a falu önkormányzatával, technikai felszereltségükkel a szlovákiai tűzoltók C kategóriájába tartoznak, évente 700 eurós állami támogatást kapnak. Jól felszerelt tűzoltószertárral büszkélkednek, de a polgármester szeretné, ha végre saját tűzoltókocsijuk is lenne. „Reméltük, hogy az állam által szétosztott nyolcszáz darab tűzoltókocsiból idén mi is kapunk egyet, de sajnos nem sikerült, egyelőre várnunk kell az autóra” – közölte Bodnár Ferenc, Reste polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?