Szaporodnak a kétnyelvű városok

Komárom |

<p>Határozatban szólítja fel a város területén működő vállalkozásokat, intézményeket a kétnyelvűség betartására az önkormányzat. Úgy tűnik, a hazai civil szféra eredményesen használja ki a Híd és az MKP versenyhelyzetét.</p>

Komárom már a harmadik a sorban: néhány héttel ezelőtt Somorján, majd Dunaszerdahelyen hoztak hasonló határozatot a városi képviselők. A javaslatot Andruskó Imre a Híd frakció nevében terjesztette a testület elé, a kisebbségi nyelvhasználati törvényre, valamint a város alapszabályzatára hivatkozva. „Tudjuk, hogy a vállalkozók nem kötelezhetők a magyar feliratok kihelyezésére, de ilyen módon is szeretnénk ösztönözni őket a kétnyelvűség alkalmazására” – tette hozzá a beterjesztő. Keszegh Béla (független) a javaslatot azzal egészítette ki, hogy a város járjon elöl jó példával, és ellenőrizze a saját hatáskörébe tartozó intézmények (iskolák, óvodák, művelődési központ, sportlétesítmények), valamint az utcák, terek, buszmegállók stb. esetében a magyar feliratok meglétét, a hiányosságokat pedig szeptember 30-áig orvosolja.

Az említett városok képviselői már korábban, akár évekkel ezelőtt is javasolhattak volna hasonlót, viszont a néhány hete Somorján elindult gerillakampány (matricákkal ragasztották le a hiányzó magyar feliratok helyét) jó lehetőséget adott a Hídnak és az MKP-nak, hogy bizonyítsanak a kisebbségi érdekvédelem terén, véli Ravasz Ábel politológus.

„Ezeket az önkormányzati határozatokat tekinthetjük a szlovákiai magyar politikában kialakult többpártrendszer egyik pozitív hozadékának is” – mondta lapunk kérdésére Ravasz. Hangsúlyozta, a civil nyomás mindig nagy hatással van a politikai döntésekre. „Azokat a kérdéseket, amelyekkel egyik vagy másik párt, illetve egyik párt sem szívesen foglalkozott korábban, a civil követelések hatására gyakran már csak a presztízse miatt is felvállalja” – vélekedik a politológus. További részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban. (vkm, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?