Szakirodalom komáromi egyetemisták számára

Komárom. Válogatott tanulmányok Szlovákia gazdaságföldrajzához – ezzel a címmel jelent meg nemrégiben egy hiánypótló kiadvány a komáromi Pont Kutatóintézet jóvoltából.

Komárom. Válogatott tanulmányok Szlovákia gazdaságföldrajzához – ezzel a címmel jelent meg nemrégiben egy hiánypótló kiadvány a komáromi Pont Kutatóintézet jóvoltából.

Korompai Attila egyetemi docens, a kötet szakmai lektora az előszóban így fogalmaz: „Sajnálatosan ritka a magyar nyelven elérhető munka Szlovákia gazdaság- és társadalomföldrajzi képéről, a jellemzőket és folyamatokat belülről érzékelő és értő szemmel megírva.” Ez viszont Korompai szerint egy ilyen munka, hiszen szerzői a „szlovákiai magyar földrajz- és regionális tudomány fiatal művelői”.

A kötet megjelenése lényegében egy folyamat kezdete. A kiadó, a Pont Kutatóintézet célja, hogy a komáromi Selye János Egyetemen oktatott diszciplínákhoz kapcsolódóan olyan, hazai vonatkozású szakirodalmat adjon a hallgatók, az oktató tanárok és a téma iránt érdeklődők kezébe, amely kiegészíti a tankönyveket, esetleg a jövőben tankönyvként is szolgálhat. „Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy bizonyos területeken kevés a tudományos kutatást végző és publikálni is tudó hazai magyar szakember – mondta Jobbágy István, a Pont Kutatóintézet igazgatója. – Kinevelésük éveket vehet igénybe. Feladatunk, hogy felkutassuk a már meglévőket, felkínáljuk számukra a bemutatkozás lehetőségét. Másrészt az, hogy összehozzuk őket, hiszen azt kellett tapasztalnunk, hogy a kötetben megjelenő szerzők sem egymást, sem egymás munkáit nemigen ismerik.”

A mostani és a jövőben várhatóan megjelenő kiadványok további küldetése, hogy tisztázzon olyan alapfogalmakat, amelyekben megnevezésbeli eltérés mutatkozik a hazai és a magyarországi használatukat illetően. Jobbágy példaként a „Podunajská nížina”, tájegységet jelölő kifejezést említette, amelyet a szlovákiai magyar szóhasználatban részben Duna menti-alföldként rögzült, ám az ténylegesen a Kisalföld északi részét jelöli.

Az igazgató elárulta, várhatóan az idei év végén jelenik meg következő kötetük, amely a Válogatott tanulmányok Szlovákia gazdaságtörténetéhez címet kapta. Ha sikerül megfelelő szerzőket találniuk, szociológiai, közgazdasági és más témákkal szeretnék folytatni a sorozatot.

A Válogatott tanulmányok Szlovákia gazdaságföldrajzához kötet szlovákiai bemutatója november 13-án lesz Komáromban, a szlovákiai magyar doktoranduszok 4. találkozóján. Ezt követi majd egy budapesti könyvismertető rendezvény. Bár a kiadványt elsősorban az egyetemistáknak szánták, a Madách Kiadó könyvesboltjaiban a szélesebb nyilvánosság is megvásárolhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?