Szabadságharcosok emlékezete

A két szabadságharcos sírjára nemrég lelt Görföl Jenő, aki már több éve a szabadságharchoz kötődő emlékek fölkutatásával foglalkozik. A sírok rendbehozása, a kő obeliszkek fölújítása után ezen a borongós, esős, hideg őszi napon tartották a megemlékezést és a koszorúzást.

A megemlékezés istentisztelettel kezdődött, melyet Erdélyi Margit református lelkész tartott. Jézus szavait idézve az áldozathozatal, az önfeladás fontosságáról beszélt. „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt” – Jézus szavaival figyelmeztetett, hogy meg kell érteni a magvetés igazi célját – „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.”

Erdélyi Margit visszatekintett Jézus áldozatára, az őt követő őskeresztények mártíriumára, majd a jövőbe nézett: „Krisztus követése – a keskeny úton való járás.” „Ne féljünk az áldozattól, önmagunk elajándékozásától!” – idézte a Szentírást. Ezután párhuzamot vont a hit és a szabadság mártírjai között. „Nem valakik ellen, hanem valamiért harcoltak.”

A 1848/49-es szabadságharc hőseinek cselekedetei, vállalása, áldozatkészsége megérdemli az ünnepi megemlékezést. Szúdy László, Bori polgármestere elmondta, a véletlennek köszönhetik, hogy egy családfakutatás kapcsán fölfedezték Szúdy József sírját, és Görföl Jenő is a véletlenek furcsa összjátékának köszönheti a két másik sír megtalálását. A magyarul alig tudó aradi vértanút idézte, Pöltenberg Ernőt. „Furcsa, érdekes deputáció indul az Istenhez a magyarok nevében és ügyében.”

Görföl Jenő fölolvasta a tizenhárom aradi vértanú nevét, és tizennegyedikként Kazinczy Lajos ezredesét, felovasta a tizenhárom pozsonyi vértanú nevét, majd tizennegyedikként Jeszenák Istvánét. Svábok, magyarok, szlovákok és más nemzetiségűek adták életüket. Bori huszonöt férfit adott katonának – az ő nevük is elhangzott. „A sírt a véletlen folytán nekem volt szerencsém megtalálni, de intézmények sora kellett ahhoz, hogy ezt a munkát végezhessem” – mondta, a Csemadok, a Pro Patria Honismereti Szövetség és a somorjai Bibliotheca Hungarica fontosságát hangsúlyozva. – Ezek nélkül lehetetlen járni az országot, fölfedezni a föltárásra várót. Ám ez nem elég: ápolni és gondozni is kell az emlékeket.” S itt jön az iskolák, az önkormányzatok és különböző szervezetek szerepvállalása. Zalay József hadnagy és Zalay Ferenc százados sírját Szúdy József közhonvéd emlékét kutatva lelte meg Görföl Jenő. „Fölfigyeltem két törött kő obeliszkre, először egy női névre, Csörföly Emmáéra. Petőfi úti jegyzeteiből volt ismerős ez a vezetéknév, ő emlegeti gyakran barátját, Csörföly Lajost. Ezután fedeztem fel, hogy a dátumok alapján akár honvédek síremléke is lehet ez a két kőoszlop. Hazatérve Bona Gábor szabadságharckutató könyvében meg is találtam a két nevet. Ilyen tehát a véletlen.”

Zalay József megjárta Amerikát is, a kiegyezés után Hont megyei útbiztos volt, nyugalmazott sóhivatali ellenőrként halt meg. Zalay Ferenc 1867 után Hont megye törvényszéki ügyészeként tevékenykedett. A nemesboriakra és a környékbeliekre vár most a feladat, hogy egyrészt „mindig kerüljön egy szál virág és egy kanna víz a sírokra”, másfelől megpróbáljanak még többet megtudni erről a két emberről, családjuk sorsának későbbi alakulásáról. „Az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Ápoljuk a két honvédtiszt és a közhonvéd emlékét, hogy ne kelljen nekik így meghalniuk!” A nemesbori gyerekek ezután Adyt, Tompa Mihályt, Vajda Jánost, Vörösmartyt szavaltak, és Kossuth-nóta meg az aradi tizenháromról szóló emlékvers is elhangzott. A Himnusz eléneklése után a helyi önkormányzat, a Csemadok és az MKP tisztségviselői – köztük Dolník Erzsébet parlamenti képviselő – helyezték el koszorúikat.