Sűrű füst, kiabálás és vér - egy utas számolt be a pozsonyi buszbalesetről

pozsonyi buszbaleset
Pozsony |

A Nový čas internetes oldalán egy utas mesélt a csütörtöki buszbaleset részleteiről, melynek során a városi tömegközlekedés két járata, egy autóbusz és egy troli ütközött egymással a Sánc utcán.

 

Az utas így emlékezett a balesetre: "Az emberek úgy repültek két-három métert a buszban, mint a rongybabák. Sokakat vér borított, szét volt vagdosva a kezük és a homlokuk."

Lucia aztán hangos sírást, kiabálást hallott, az autóbusz kezdett megtelni füsttel, az ajtókat nem lehetett kinyitni, és többen pánikba estek. Aztán meghallották a mentőautó szirénázását.

A mentősök a tűzoltók segítségével ellenőrizték a sérültek állapotát, 13-at közülük kórházba kellett szállítani. Ketten közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek, de egyikük sem volt életveszélyben.

A baleset pontos okát a rendőrség továbbra is vizsgálja. A keletkezett anyagi kár eléri az 50 ezer eurót – tájékoztatott Michal Szeiff rendőrségi szóvivő.

A 63-as busz vezetőjének eddig ismeretlen okokból hirtelen kellett a fékre lépnie a pirosnál, és a mögötte érkező 201-es troli már nem tudott időben megállni, hátulról nekiment a busznak. A baleset a legnagyobb reggeli csúcsforgalomban, 8:00 óra előtt nem sokkal történt.

A balesetről itt írtunk:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?