SUMMA

Varga Tibor nyugalmazott operatőr, Kassa
Az országban mindenfelé javában folytak már a demonstrációk, amikor egy nagyobb csoport, főleg művészek, színészek, Kassán is szervezkedni kezdtek.

Varga Tibor nyugalmazott operatőr, Kassa

Az országban mindenfelé javában folytak már a demonstrációk, amikor egy nagyobb csoport, főleg művészek, színészek, Kassán is szervezkedni kezdtek. A vasműben is alakult egy csoport, majd pedig Marcel Strýko vezetésével, prágai mintára itt is létrejött a Polgári Fórum, olyan emberekből, akik már régóta tudták, hogy ez így nem mehet tovább, hogy a szocialista rendszer életképtelen és antidemokratikus.

Az új rendszerrel kapcsolatos remények, várakozások sajnos nem egészen úgy teljesültek, ahogyan elképzeltük. A kezdeti lelkesedés lassan lelohadt, aztán jött egy kormány, amely nem volt demokratikusnak nevezhető. Felbukkantak a haszonlesők. Sokan ráfizettek a rendszerváltásra, mert bezártak a gyárak és üzemek, és ők munkanélküliek lettek. Ez persze az elmúlt rendszer gazdálkodásának hibája is, ám az új társadalmat felkészületlenül, az elveszett ötven év tapasztalata nélkül kezdtük építeni. Az átalakulásnak az emberek fejében is le kell zajlania, ez a folyamat pedig nagyon lassú, tulajdonképpen máig tart, és nem lehet tudni, mikor ér véget. Lehet, hogy egy egész nemzedékváltásra, sőt talán kettőre is szükség lesz.

A kassai forradalom vezetőinek többsége ma is a politikában tevékenykedik, sokan a Demokrata Pártban kezdték, és a többen a képviselőségig vitték. Sok tapasztalatot szereztek, és már nem hiszik, hogy ha az emberek kivonulnak az utcára és csörgetik a kulcsokat, akkor egy csapásra megváltozik minden. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?