Sötétben a kassai dóm

Kassa. Testvérvárosa, Verona kezdeményezésére Kassa is bekapcsolódott az energiatakarékossági világnap keretében a Kevesebbet világítsunk elnevezésű kezdeményezésbe. Mivel a világnap február 16-ra, szombatra esik idén, a fényeket ennek előestéjén, tegnap kapcsolták ki.

Kassa. Testvérvárosa, Verona kezdeményezésére Kassa is bekapcsolódott az energiatakarékossági világnap keretében a Kevesebbet világítsunk elnevezésű kezdeményezésbe. Mivel a világnap február 16-ra, szombatra esik idén, a fényeket ennek előestéjén, tegnap kapcsolták ki.

A két boldogtalan szerelmes, Rómeó és Júlia városa évek óta részt vesz ebben az akcióban. A veronai polgármester, Flavio Tosi tájékoztatása szerint a spórolás keretében ilyenkor néhány órára kikapcsolják a városi emlékművek és terek díszkivilágítását. A városi közintézményeket is biztatják, hogy csatlakozzanak, és néhány veronai vendéglőben hangulatos gyertyafény várja a látogatókat a villanyvilágítás helyett. Verona idén testvérvárosait is igyekezett bevonni a világításmentes este csodáiba. Kassán meleg fogadtatásra talált a kezdeményezés, a főutca legkiemelkedőbb épülete, a Szent Erzsébet-székesegyház maradt péntek este kivilágítás nélkül másfél órára. Jana Geročová városi szóvivő szerint a jövőben azonban több épület „elsötétítését” is tervezik.

A spórolásnak ez a formája a bolygó változó klímájára, a környezetvédelemre és az energiaforrásokkal való takarékoskodás fontosságára figyelmeztet. (kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?