Sorra zárják be az óvodákat és az iskolákat

Zselíz/Ipolyság/Párkány. |

<div>Az influenzajárvány miatt sorra zárják be a Lévai járás óvodáit és iskoláit. Az Érsekújvári járásban Kéménden január 30-ig, Párkányban, a szlovák alapiskolában és a szakközépiskolában február 6-ig szünetel a tanítás.</div>

Alena Frtúsová, a lévai Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója elmondta, hogy a Lévai járásban az influenzajárvány miatt tizenöt oktatási intézményben szünetel a tanítás. Ezekben az óvodákban és iskolákban a gyerekek 40 százaléka hiányzik. Berekalján (Podlužany), Garamkovácsiban (Kozárovce), Garamkálnán (Kalná nad Hronom), Garamsallón (Tekovské Lužany), Ipolyságon, Zselízen és Léván is van olyan intézmény, amelyet a hiányzás miatt be kellett zárni. Ezeken a helyeken hétfőn (január 30.) kezdődik el újból a tanítás.  Nyitra megyében a múlt héten 57,7 százalékkal nőtt az influenzás megbetegedések aránya. 1831 beteg közül 285 személynél lépett fel komplikáció. Szövődményként leggyakrabban arcüreggyulladás (49,8 százalék), tüdőgyulladás (30,5 százalék) és középfültő-gyulladás (19,7 százalék) alakult ki. A hét elején közétett adatok szerint az elmúlt héthez viszonyítva 32,8 százalékkal nőtt az orvoshoz fordulók aránya. Az influenza 302 betegnél okozott komplikációt (arcüreg-, tüdő- és középfültő-gyulladás).  Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában és a Vár utcai szlovák alapiskolában február 6-ig van influenzaszünet. A Dévény utcai szlovák alapiskolában január 31-ig, a művészeti alapiskolában február 1-ig tart a szünet. Az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal javaslatára tilos a látogatás az érsekújvári egyetemi kórház onkológiai osztályán. Az influenzaszünettel kapcsolatos intézkedéseket a város és a kórház honlapján is megtalálhatók. (guzsu, szaz)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?