Somorján változatlan maradt az MKP fölénye

somorja városháza
Somorja |

A somorjai önkormányzati választások egyértelműen az MKP sikerével zárultak. A polgármesteri címet a magyar párt színeiben induló Orosz Csaba szerezte meg, a képviselő-testület 19 helyéből 18-at pedig szintén MKP-s képviselők foglaltak el.

 

Az idei önkormányzati választásokon meglepően magas volt a részvételi arány: a 11 112 választásra jogosult lakosból 5582-en szavaztak, ami 50,23 százalékos részvételt jelent. A polgármesterre 5508, a képviselőkre pedig 5371 érvényes voksot adtak le a szavazók. A négy évvel ezelőtti részvételi arány jóval alacsonyabb volt, akkor az emberek mindössze 25,87 százaléka ment el szavazni.

Orosz Csaba, a város korábbi alpolgármestere 3237 szavazatot kapott, ezzel a begyűjthető voksok 58,76 százalékát szerezte meg. A többi jelölt jócskán elmaradt az új polgármestertől: a független képviselőként feltüntetett Jozef Bednár végzett a második helyen 1155 szavazattal, őt pedig a szintén független Pogány Tibor követi 505 vokssal. A negyedik helyen a somorjai szlovák tannyelvű gimnázium igazgatónője, Edita Lysinová zárt, 459 szavazatot kapott. Az SaS, az OĽaNO és a Šanca által támogatott Bölcs Marian 114, az utolsó helyen záró független jelölt, Kovács Béla pedig 38 szavazatot szerzett.

Orosz Csaba ezzel a szintén MKP-s Bárdos Gábort váltja, aki idén már nem jelöltette magát a polgármesteri posztra. A képviselő-testületben szintén a magyar párt képviselői kerültek túlnyomó többségbe: 19 pozícióból 18-at az MKP jelöltjei foglalnak el. A fennmaradó 1 helyet Kovács Roland független jelölt töltheti be.

 

Érdekes

A polgármesterjelöltek eredményei

Jelölt/Párt/Szavazat/Százalékban

1.    Orosz Csaba    MKP    3237    58,76
2.    Jozef Bednár    Független    1155    20,97
3.    Pogány Tibor    Független    505    9,17
4.    Edita Lysinová    Független    459    8,33
5.    Bölcs Marian    SaS, OĽaNO, Šanca    114    2,07
6.    Kovács Béla    Független    38    0,69

(Forrás: samorin.sk)

 

Villáminterjú Orosz Csabával

A somorjai önkormányzati választások idei győztese az MKP színeiben induló Orosz Csaba lett, aki a szavazatok 58,76 százalékát szerezte meg. Az újdonsült polgármestert a választásról és a terveiről kérdeztük.

Mit szól a választás eredményéhez? Számított a győzelemre?

Természetesen nagy örömmel fogadtam a választás eredményeit. Őszintén szólva legbelül bíztam benne, hogy ehhez hasonló eredmény születik. Hangsúlyoznám, hogy ez nem csak az én sikerem, hiszen a képviselő-testület 19 tagjából 18-an szintén az MKP-t képviselik. A választók hatalmas bizalmat szavaztak nekünk, mi pedig az elkövetkező négy évben ezt szeretnénk meghálálni.

Minek tulajdonítja, hogy ilyen nagy előnnyel nyert?

Úgy gondolom, a kampányunkban során mindent megtettünk azért, hogy elnyerjük az emberek bizalmát. Nem foglalkoztunk más képviselőjelöltekkel, csak a saját ügyeinkre koncentráltunk, és ez kifizetődőnek bizonyult. A szlovák szavazókról azt lehet mondani, hogy a választások előtt már „mozgósították az erőiket”, viszont erre a magyar szavazók is megfelelően reagáltak, és ennek látszik is az eredménye. Erről tanúskodik a magas részvételi arány is, hiszen idén csaknem kétszer annyi ember szavazott, mint négy évvel ezelőtt.

Mit szeretne megvalósítani?

Úgy szeretném folytatni a város igazgatását, ahogy azt az elődeim elkezdték. Szeretném, ha Somorjának megmaradna a kisvárosi jellege, el akarom kerülni, hogy Pozsony peremvárosaként tekintsenek rá az emberek. A fiataloknak továbbra is sok lehetőséget szeretnénk teremteni mind a kultúra, mind a sport terén. Természetesen további fejlesztéseket is tervezünk, például az építészetben is. Szeretném, hogy Somorja továbbra is sikeres kisvárosként működjön.

 

Érdekes

A képviselő-testület tagjai:

Kovács Roland, Varju Péter, Bauer Edit, Ürge Lajos, Faragó Zoltán, Veres Gábor, Méry János, Tóth Imre, Pirk Ilona, Varga Renáta, Czafik László, Domsitz Márton, Hideghéty Csaba, Jávorka Tamás, Balheim Henrietta, Duducz Tibor, Élesztős Pál, Jáger Angéla, Nagy József

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?