Sokol érsek panziója nem jótékonysági intézmény

Jácó (Jacovce) |

<p>Az érsek bérbe adta az épületet egy magáncégnek, a bérleti díj titok, a lakók jókora összeget fizetnek.&nbsp;</p>

Se nem egyházi, se nem jótékonysági intézmény, sőt még keres is rajta. Így működik Ján Sokol érsek egyházi pénzekből felépült jácói panziója, amelyről évekig azt állította, kizárólag karitatív célokat, elsősorban idős papok ellátását fogja szolgálni.. A nyugdíjasotthonban egyetlen pap sem lakik, az ott elhelyezettek 490-810 eurót fizetnek havonta.  Az isten háta mögötti kis falu adottságaihoz és lehetőségeihez mérten megalomán panziót 2009-ben kezdte építeni a Metropolitánik Polgári Társulás, amelyet Sokol érsek unokaöccse, Jozef Sokol vezetett. Ennek a társulásnak küldött Ján Sokol az érsekség számlájáról 20 millió koronát (666 ezer eurót), azt állítva, hogy a pénzt egy gyermektelen amerikai házaspártól kapta jótékonysági célokra. Lapunk 2012-ben kiderítette, hogy az állítólag gyermektelen házaspárnak volt egy lánya, Darina Kreitschitz, aki ma is Kaliforniában él, és elküldte nekünk apja végrendeletét. Ebben az áll, hogy az Edward Garba által létrehozott alapítvány hozamait csak jótékonysági célokra, elsősorban betegek, tehetetlenek és szenvedők megsegítésére lehet felhasználni, „semmiképp nem magáncélokra“. A feltételt Sokol érsek nyilvánvalóan nem tartotta be, de ma már nincs, aki ezt felrója neki, mert Edward Garba 2001-ben meghalt. A hagyatékon kívül, amelynek összege a lánya előtt is titok maradt, minden karácsonykor 10 ezer dollárt küldött Ján Sokolnak, és ezt a szokást felesége, Martha is megőrizte egészen 2006-ban bekövetkezett haláláig.  Jótékonykodást ígért A jácói panzió felépítése több mint hat évig tartott, és Sokol érsek végig azt állította, az intézmény karitatív célokat fog szolgálni. Ezzel kelt védelmére a volt pápai nuncius, Mario Giordana, amikor Sokol utódja, Róbert Bezák érsek azt kezdte feszegetni, hová került az érsekség számlájáról 20 millió korona, és ezzel érveltek Sokol ügyvédei is, miután az érsekség volt könyvvizsgálója feljelentést tett gazdasági nyilvántartás meghamisítása miatt. Azóta minden másként van, a 2015 novemberében megnyitott panzió szigorúan üzleti alapon működik, és tavaly a rendőrségi vizsgálat is azzal zárult, hogy az érsekségen csak a könyvelésbe csúszott hiba, egyébként minden rendben volt.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"286177","attributes":{"alt":"","author":"Pavol Funtál felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"Ján Sokol érsek","typeof":"foaf:Image","width":"302"}}]] A panzió egy évig állt üresen, mire beköltözhettek az első lakók. Az intézmény ugyan Szent Márta, a szolgálók védőszentje nevét viseli, de szó sincs benne szolgálatról. Aki nem tudja megfizetni, azt elutasítják. Az egyháznak sincs hozzá köze, egy magánvállalkozás, a divékújfalui (Diviacka Nová Ves) PE-ES. nonprofit szervezet működteti. Miután a nyitrai érsekség elutasította Sokol érsek ajánlatát, hogy vegye át az intézményt, a Metropolitánik bérbe adta az épületet a 2006-óta szociális szolgáltatásokat nyújtó társaságnak.  Ladislava Illášová, a jácói nyugdíjasotthon igazgatója azt mondja, az épület pont megfelelt nekik, világos volt, tágas, akadálymentes - csak épp be kellett fejezni. Hogy mennyit fektettek még bele, azt nem árulta el, de tény, hogy amikor 2014-ben Jácón jártunk, az épület belülről szinte teljesen kész volt. A berendezés is megérkezett, csak olyan apróságok voltak hátra, mint a szökőkút beszerelése az előcsarnokban, a tereprendezés és a nagytakarítás.  A bérleti díj titok A befektető sem a tereken, sem a berendezésen nem spórolt, az előcsarnokból olyan impozáns lépcsősor vezet az emeletekre, hogy bármelyik olasz palotában megállná a helyét. Az épületben van lift is, meg jacuzzi, a legmodernebb eszközökkel felszerelt konyha és mosoda, tágas társalgó kényelmes ülőgarnitúrákkal és terasz a szomszédos templomra nyíló kilátással, amelyet ugyancsak Sokol érsek építtetett Isten - és a saját - dicsőségére.  A jácói Szent Márta Szociális Otthonban nyolcvan személy számára van hely egy- és kétágyas szobákban, valamint hálóból, nappaliból és fürdőszobából álló apartmanokban. Minden szobát emelhető fejtámlájú és lábrészű ágyakkal rendeztek be, ezeket külföldi adományozóktól kapta a Metropolitánik Polgári Társulás. Ugyanúgy, mint a kerekes székeket, az ülőgarnitúrákat és a telefonközpontot. A márkás sütőket, mosógépeket, mángorlót és a jazuccit - utóbbit több mint 12 ezer euróért - már maguk vették, nem csoda, hogy Ján Sokol adománya hamar elfogyott, és olyan sokáig tartott az épület befejezése. A finis és a külső tereprendezés már a PE-ES társaságra maradt, amely öt évre vette bérbe az épületet a Metropolotániktól. Hogy mennyiért, az titok, csak annyit sikerült megtudnunk, hogy ha minden feltételt teljesítenek, automatikusan újabb huszonöt évig használhatják az épületet.  Egy pap sincs az otthonban Igény van, Ľubica Géczyová, a PE-ES nonprofit társulás vezetője szerint telt házzal működnek, és újabb ügyfelek érdeklődnek, holott jelentős összeget kell fizetniük, A szociális és családügyi minisztérium tavaly 230 ezer eurót hagyott jóvá a jácói panzió számára, ezzel hatvan ügyfél ellátását támogatja az állam, a többiek a teljes összeget fizetik. Egyházi vagy érseki jótékonykodásról szó sincs, ezt Ľubica Géczyová is megerősítette az Új Szónak. Elmondta, senkit nem fogadtak be ingyen, egyházi támogatással, vagy úgy, hogy egyenesen Sokol érsek fizette volna az ellátását, és egyetlen pap vagy más egyházi személy sincs a lakóik között.  Arról, hogy mi lett a jótékonykodási fogadalmakból, és mennyi a hasznuk az épület bérbe adásából, szerettük volna megkérdezni a Metropolitánik képviselőit is, de elérhetetlenek. Sem Ján Sokol unokaöccse, sem az egykori építésvezető, Ľubomír Bošanský nem veszi fel a telefonját, a társulásnak pedig nincs saját telefonszáma. Kerestük Sokol érseket is a Nagyszombati Érseki Hivatalban, ahonnan rendszerint átkapcsolják a telefont a nyugalmazott érsek magánrezidenciájába, de ezúttal azt közölték velünk, elutazott az amerikai szlovákokhoz. Lehet, hogy újabb adományokat gyűjteni...  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?