Sokkal nagyobb odafigyelést érdemelne az Ipoly völgye

Szlovákia polgára elmondhatja magáról, hogy talán a világ legjobban óvott szegletében él. Az ország területének több mint egytizedét a fokozott védettséget élvező területek teszik ki; az erdők esetében ez az arány 50 százaléknál is nagyobb. Mégis vannak olyan szegletei, melyekről, bár védelmet érdemelnének, mintha „megfeledkeztek” volna.

Az Ipoly sem méreteit, sem pedig 5150 négyzetkilométer kiterjedésű vízgyűjtő területét tekintve nem tartozik a közép-európai térség jelentős folyói közé. Mégis „meghatározó” tényező a térség lakosságának életében, hiszen „jobb parti” és „bal-parti” magyarokra osztja őket. Mi késztette a határrendezőket annak idején arra, hogy a békésen hömpölygő folyócskát hajózhatóvá nyilvánítsák, megvonva így a határvonalat is? Ez talán a történelem örök titka marad, sok más értelmetlen döntéssel egyetemben.

Ami az Ipolyt és vízgyűjtő területét – melynek nagyobbik, mintegy 3800 négyzetkilométer kiterjedésű területe Szlovákiához, kisebbik, kb. 1300 négyzetkilométeres része pedig Magyarországhoz tartozik – igazán érdekessé teszi, az a nedves, ártéri élőterületen fellelhető növény- és állatfajok gazdagsága. Ennek köszönhetően nyilvánították az Ipoly mente egy részét, egészen pontosan a Tesmag és Ipolyhidvég közötti részt Ramsar-területté.

E kifejezés mögött az iráni Ramsarban 1971. február 2-án aláírt, majd 1975-ben életbe lépett egyezményt kell érteni, melyhez Szlovákia megalakulása napján, tehát 1993. január 1-jén csatlakozott. A társult országok a nemzetközi jelentőségű nedves élőhelyek, elsősorban a vízimadarak tartózkodási helyeként ismert területek globális védelmét tűzték ki célul, külön hangsúlyt fektetve a természeti erőforrások védelmére, illetve észszerű hasznosítására. Erre azért van szükség, mert világszerte tapasztalható jelenség az ilyen területek kiterjedésének csökkenése, ökoszisztémájuk, illetve a védett fajok veszélyeztetettsége.

Tapasztalható volt ez az Ipoly mentén is, mely mindig mezőgazdasági terület volt. Mivel nagyobb ipari létesítményeket nem telepítettek e tájon, ilyen szempontból a folyó völgye „megkímélt” területnek tekinthető, ami Szlovákia legtöbb folyóvölgyéről nem mondható el. Több-kevesebb sikerrel, a mezőgazdaság működött is – egészen a rendszerváltásig. 1990-ben kezdetét vette az ágazat hanyatlása, ami a folyóvölgyben található terület természetvédelmi jelentőségének felértékelődését hozta magával. Magyarán: a hangsúly a természeti értékek védelmére, azok bemutatására tolódott.

A gond az, hogy a Ramsari Egyezmény nem biztosít védelmet; csupán arra kötelezi a csatlakozott államokat, hogy felelősséget vállaljanak a terület értékeinek és eredeti jellegének megőrzéséért. A védelmet az állami szerveknek kell biztosítaniuk. A Szlovákiában jelenleg életben lévő környezetvédelmi törvény nem minden tekintetben egyértelmű, a védett területekkel foglalkozó hivatalok jogkörei olykor fedik egymást. Ilyen esetekben jót tesz az ügynek, ha a területen tevékenykedő, annak gondjait ismerő civil szervezetek veszik kezükbe a kezdeményezést. Mint jelen esetben az Ipoly Unió.

„Uniónk az Ipoly menti terület revitalizációja céljából alakult – mondja Wollent József, az Ipoly Unió elnöke. – Célunk tehát az, hogy a természeteshez közeli állapotokat visszaállítsuk e területen, illetve részt vegyünk további fejlesztésében. Az Ipoly menti Ramsar-területen jelenleg hét olyan kisebb tájegység található, melyek külön-külön is figyelemre méltók, ám csupán kettő élvez védettséget – az 52 hektár kiterjedésű Rizsföldek és a 13 hektáros Pást. A Nagy- homokdűne, a Martonka, a Tesmagi-mocsár, a Szurdoki-rétek és a Súdenica-mocsár csupán védelemre javasolt területek. Az Ipoly Unió célul tűzte ki, hogy ezek is védettek legyenek, ezért tanulmányt készített az itt élő, veszélyeztetett növény- és állatfajokról. A minden területre kiterjedő felmérés elkészítése, valamint a tervdokumentáció kidolgozása két évet vett igénybe. A selmecbányai természetvédelmi hivatal mára már továbbította a nyitrai kerületi hivatalhoz, melynek jogkörében áll ezeket a területeket védetté nyilvánítani. Remélem, októberben pozitív választ kapunk.”

Hogy mennyire bonyolult ez a dolog, jól érzékelteti, hogy közben a besztercebányai természetvédelmi hivatal is dolgozik a Busa és a Burda – tehát a Duna-torkolat – közötti terület madárvédelmi területté nyilvánításán. A lapokba belekever a parlament által már elfogadott, Natura 2000-es területekről szóló törvény is. Ez az európai jelentőségű élőterületeket foglalja magába, és a jelenlegi védettségi fokozatok változását hozza magával. Ami például eddig természetvédelmi terület volt, az ezentúl ötös fokozatú Natura 2000-es terület lesz. Az egyes, ma érvényben lévő szintek kiesnek, az állami szervek szerepe pedig csökken.

„Nem elég csupán védetté nyilvánítani egy területet – mondja Wollent József –, az embereket meg kell tanítani arra, hogyan tudjanak élni ezeken a területeken. A védettség ugyanis feladatokat ró az ott élőkre, ugyanakkor lehetőségeket is ad. Meg kell tanulnunk úgy védeni ezeket a területeket, hogy biztos megélhetést nyújtsanak az itt élő embereknek, ne érezzék becsapva, megrövidítve magukat. Nagy felelősség hárul az államra is, mivel meg kell oldania mindazoknak a kárpótlását, akik a terület védetté nyilvánítása következtében valamilyen formában kárt szenvednek – gondolok itt elsősorban a mezőgazdászokra. Az Európai Unióban ez már rég működik; bízom abban, hogy rövid időn belül mi is megtanulunk az új szabályok között élni.”

Az Ipoly mente, illetve a Ramsar-terület kapcsán gyakorta szó esik a közlekedés okozta gondokról is, melynek orvoslása az áthaladó kamionforgalom miatt egyre sürgetőbbé kezd válni. Csak az Ipolyság–Parassapuszta és Balassagyarmat–Szlovákgyarmat határátkelőkön 120 ezer kamion kelt át 2002-ben, és számuk évről évre növekszik. „A megoldáshoz sok minden hiányzik – fűzi hozzá Wollent –, többek közt egy 6,3 kilométeres vasúti szakasz, illetve nyolc Ipoly-híd. Elég ránézni a térképre, hogy észrevegyük: az Európai Unió a közép-kelet-európai térség közlekedési és gazdasági gócpontját egyaránt Budapestre helyezi. Mindössze 60 kilométerre ettől a központtól azonban gyakran úgy érezzük, sokkal távolabb vagyunk.”