Sok karácsonyi vásárra csak az oltottak mehetnek

karacs

Ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd a vásárokra, mint a tömegrendezvényekre!

 

A jelenlegi járványhelyzett miatt a szakemberek azt tanácsolták, hogy a karácsonyi vásárokon ne lehessen italokat vagy ételeket fogyasztani, vagyis csak a kézműves termékeket és a csomagolt élelmiszereket engedélyezték volna - írja a tvnoviny.sk.

A Közegegészségügyi Hivatal azonban máshogy döntött. A vásárokra ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint a tömegrendezvényekre. A járások pedig az aktuális Covid-automata szerint foghatnak bele a szervezésbe.

A piros és bordó járásokban nem korlátozzák az oltottak számát, a szervezőknek pedig el kell keríteniük a vásárok területét, és ellenőrizniük kell a látogatókat, akiknek kötelező lesz a maszkviselés.

Pozsonyban a vásárok helyei már majdnem készen állnak a szezonra. A Főtéren több mint negyven stand lesz.

Kassán ezen rendezvényekre csak az oltottak léphetnek be, a standokat az előírások szerint elkerítik, a belépésnél pedig ellenőrizni fogják a vendégeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?