Sok az előkészített pályázat Ógyallán

Beruházásokra közel 80 ezer eurót különítettek el az idei költségvetésben Ógyallán.ÓgyallaIdén csaknem 5,3 millió euróból gazdálkodhat a város, ami 300 ezer euróval többől, mint tavaly.

Beruházásokra közel 80 ezer eurót különítettek el az idei költségvetésben Ógyallán.

Ógyalla

Idén csaknem 5,3 millió euróból gazdálkodhat a város, ami 300 ezer euróval többől, mint tavaly. Az adók és illetékek nem emelkedtek, a bevétel növekedése elsősorban az államtól várható részesedési adók növekedésének köszönhető: míg 2016-ban 2,2 millió, idén 2,39 millió euróra számíthatnak.

Beruházásokra közel 80 ezer eurót különítettek el a költségvetésben, az összeg felhasználása elsősorban attól függ, milyen pályázatokon lesz sikeres a város, ezekhez mekkora önrészre lesz szükség, illetve mit kell saját forrásból finanszírozni. „Prioritásként kezeljük a kultúrház és az idősek otthonának teljes felújítását, valamint az óvodák hőszigetelését, ablakainak, ajtóinak cseréjét és a műjégpálya rekonstrukcióját – sorolta Basternák Ildikó polgármester. – Megvalósításuk nagyrészt a pályázatok sikerességén múlik. Vannak viszont olyan beruházások, amelyeket már nem odázhatunk el, például a kultúrház tetőjavítását, a padlóburkolat cseréjét. Ezeket a munkálatokat akkor is el kell végezni, ha nem sikerül pályázati forráshoz jutni. Éppen ezért nem konkretizáltuk még, mire is fordítjuk a 80 ezer eurót, várjuk a pályázatok eredményét.” A polgármester szerint minden évben igyekeznek kisebb-nagyobb összeget fordítani járdák, közterek, utak felújítására, ezt a programot idén is folytatják. A tervek közt szerepel az Ordódy-kastély és park, valamint az egykori szülészet épületének rendbetétele is.

A város több olyan pályázatban is érintett, amelyeket a Pons Danubii EGTC nyújtott be, ilyen a Komárom–Martos–Ógyalla kerékpárút, a kerékpárkölcsönző és egy korszerű játszótér megépítése. A vízvezeték-hálózat további bővítésére (335 ezer euró), a Tiszta Ógyalla, tiszta levegő program megvalósítására (170 ezer euró) és a Halász utcában az esővíz okozta problémák megoldásához (36 ezer euróra) is pályázati úton szeretnék előteremteni a szükséges pénzt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?