Sok a barátunk, de még több az érdekünk

Kolozsvárott még a padokat is nemzeti színűre festettékSomogyi Tibor felvételeTörténik ez azért, mert ellenfeleit sokszor csak azok eszközeivel tudja legyőzni. Csellel, taktikázással, időben megkötött és ugyancsak időben felbontott szövetségekkel, de legfőképp azzal, hogy senkiben nem bízik meg feltétlenül. Az RMDSZ jó leckét kapott az elmúlt tizennégy év alatt ebből a politizálási stílusból, és mostanra talán felvérteződött annyira, hogy a román partnerek színeváltozásai és hitszegései nem érik váratlanul. Bizonyára ennek az óvatosságnak és körültekintésnek is köszönhető, hogy tizenkét év után végre sikerült Kolozsvárott leváltani a nacionalista hőzöngései révén hírhedtté vált polgármestert, Gheorghe Funart. Az ügy végül nem teljesen úgy sült el, ahogy a magyarok szerették volna, de Romániában a kis lépés is nagy eredménynek számít. És ha nem lehet önfeledten örülni a demokrácia győzelmének, akkor annak kell örülni, hogy a Fő térről végre eltűnnek a nemzeti színűre mázolt mobilvécék.

Nekünk csak a védekezés maradt

Ez a mostani már a harmadik kísérlet volt Funar leváltására 1996 óta. Az eddigi próbálkozások mind azon buktak meg, hogy a román pártok nem mertek közös jelöltet állítani a magyarokkal, mert attól tartottak, hogy a szavazók elfordulnak tőlük. Ebben volt is némi igazság, hiszen Kolozsvárott még romániai viszonylatban is túlfűtött nacionalista indulatok dúltak. A mostani eredmények mégis azt mutatják, hogy lassan a romániai választópolgárok is ráébrednek: magyarellenes jelszavakkal nem lehet jóllakni.

„Tarthatalan állapot volt, hogy Kolozsvárt világszerte csak a bolond polgármestere és annak hagymázas ötletei kapcsán emlegessék. Hiába élünk itt, mi sem tudtuk megszokni, hogy mindenhol rongyossá kopott román zászlók lógnak és még a szemeteskuka is piros-sárga-kék csíkos. Úton-útfélen azt dörgölték az orrunk alá, hogy itt ők vannak itthon” – halljuk a szomorú helyzetjelentést az RMDSZ Kolozs megyei elnökétől, Kónya Hamar Sándortól. „Persze, tudtuk, hogy ezt maguknak is bizonygatják, de a szégyenben sovány vigasz a mások szégyene. Főleg, hogy még a legnagyobb őrültségekkel szemben is teljesen tehetetlenek voltunk. Olyan közegben, ahol az államalkotó nemzet félti a saját államát, egyházát és állandóan kész feláldozni magát értük, számunkra csak a védekezés maradt. Ebben a városban az elmúlt tizenkét év alatt nem történt olyan beruházás vagy intézkedés, amelyért az utókor hálás lehetne. Hiába szegte meg Funar számtalanszor a román törvényeket is, a kormány szemet hunyt a túlkapásai felett. Ő volt a szélsőséges nacionalista retorika szócsöve. Vele mondatták ki mindazt, amit ők is gondoltak, hogy aztán egy tétova lépésnyit visszakozva, az elkötelezett demokraták színében tetszelegjenek.”

Az, hogy Funar háromszor egymás után győzni tudott, még véletlenül sem köszönhető annak, hogy tett volna valamit a városért, mint például szlovák kollégája, Ján Slota Zsolnáért. Funarnak mindegy volt, mekkora a szeméttelep a város szélén, nem törődött a lakótelepeket elborító mocsokkal és a tönkrement csatornázási hálózattal sem. Neki festékre, lobogókra és röplapokra kellett a pénz. Négyévenként pedig némi ingyen kajára is, amit magyarellenes lózungokkal fűszerezve osztott ki a választói között. A kolozsvári őslakosok – legyenek akár magyarok, akár románok – soha nem tartoztak a hívei közé. Leginkább azokra a havasi románokra számíthatott, akiket a hetvenes években telepítettek be a városba. Az akkor ingyenlakásokhoz, jól fizető álláshoz juttatott mintegy kétszázezres tömeg azóta a nyomorral küzd, aminek okát természetesen a magyarokban látja. Ezt hitették el vele. Funar egyetlen dolgot nagyon jól tudott – uralkodása alatt egyszer sem engedte, hogy sarokba szorítsák. Mindig ő teremtett helyzetet, hogy azt uralhassa.

Szövetséges kerestetik

„Funar Bartók Béla szülőfalujából, Nagyszentmiklósról származik, ő volt a környék rettegett besúgója. Kapcsolatai az átmentett titkosszolgálati struktúrákkal a rendszerváltás után is fennmaradtak. Tulajdonképpen báb volt a szekusok kezében, de ő még élvezte is ezt a szerepet. Egy hataloméhes őrülttel álltunk szemben, aki mindenkitől korlátlan engedelmességet várt el, és minden frusztrációját a magyarok elleni gyűlöletben vezette le. Az a kolozsvári fodrász, akihez Funarné is jár, mesélte az egyik ismerősünknek, hogy az asszony elpanaszolta neki: veri őt a férje, de hát ő megérti, mert mindig annyira felidegesítik azok a magyarok. Funar a városházán is hatalmas apparátust hozott létre több mint négyszázötven alkalmazottal. A helyi vállalkozók közül csak az kapott városi megrendelést, aki előtte is, utána is kellőképpen kifejezte háláját. A legtöbb munkát a fia cége végezte. Ezt mindenki tudta, de a városi tanács is tehetetlen volt vele szemben, mert zárszámadás az elmúlt tizenkét év alatt egyszer sem készült a város gazdálkodásáról és a szerződéseket is csak ő ismerte. A magyar alpolgármester számára ez a négy év maga volt a purgatórium, mert lépten-nyomon megalázta őt, és végül azzal bízta meg, hogy tegyen rendet a szeméttelepen, amelyet már teljesen elleptek a cigányok. Borzasztó ravasz módon tudta úgy irányítani az embereket és a helyzeteket, hogy mindig ő legyen a nyertes, ezért nagyon kellett vigyáznunk, nehogy egy rossz döntéssel rehabilitáljuk. Hiába váltottuk volna le a polgármesteri posztról, ha sikerül megszereznie az alpolgármesteri vagy a megyei tanács alelnöki posztját, ott vagyunk, ahol a part szakad. A kolozsvári veresége számunkra még csak fél győzelem volt, utána az utolsó fordulóig kitartó koalíciós egyezséget kellett felbontanunk, hogy a megyei tanácsban se juthasson befolyásos pozícióhoz.”

A kolozsvári RMDSZ a 2000-es precedensből tanulva úgy döntött, hogy nem bízik a nagy Funar-elle-nes összefogásban, hanem azt a jelöltet támogatja, aki esélyes le-győzni őt. Ez az ember volt Ioan Rus, belügyminiszter, a kormánypárt jelöltje, aki 1996-ban már indult Funarral szemben. A magyarok 2000-ben is vele tudtak a leginkább tárgyalni a tisztségek elosztásáról. Ioan Rus először úgy gondolta, belügyminiszteri posztját is megőrzi. Végül mindent egy lapra kellett feltennie, mert a liberális-demokrata koalíció jelöltje, Emil Boc megvádolta őt, hogy egyezséget kötött a magyarokkal és győzelme esetén átadja nekik a polgármesteri széket ő pedig visszamegy a kormányba. A választási kampány Kolozsvárott a hagyományokhoz híven durva és könyörtelen volt. Emil Boc rögtön az elején tisztázta, hogy leginkább Funar híveire pályázik és ennek a célkitűzésnek felelt meg a viselkedése is. A csúcsteljesítménye az volt, amikor egy tévévitában egyenes adásban esküdött meg, hogy ő igazi „moc”, azaz büszke hegyi román és mint ilyen, soha nem bocsát meg a magyaroknak. Ioan Rus viszont nyíltan felvállalta, hogy a magyarok őt támogatják és azt sem tagadta, hogy győzelme esetén első dolga lesz a nemzetiszín-díszítés likvidálása, valamint a Fő tér gödreinek betemetése. És láss csodát, az első fordulóban ennek ellenére is öt százalékkal megelőzte riválisát.

Alkuk mással és önmagunkkal

„A kampány során már sejtettük, hogy a románok nacionalista jelszavakkal nem tudnak annyi embert mozgósítani, mint négy évvel ezelőtt. Az első forduló után ez be is bizonyosodott. Pontos adataink vannak arról, hogy minden választási ciklusban harmincezerrel csökkent a szavazók száma, vagyis 2004-ben már 90 ezerrel kevesebben járultak Kolozsvárott az urnákhoz, mint 1992-ben. Ez főleg a románokra érvényes, mert a magyarok ismét arányukat meghaladó létszámban voksoltak” – folytatja Kónya Hamar Sándor. „Sajnos, a magyar szavazatok is megoszlottak, nyolcvankét százalék szavazott a mi jelöltünkre, Rusra, hat százalék Bocra, a többi pedig szétoszlott a többi 89 jelölt között. Még Funarnak is jutott magyar szavazat! Rus a voksok negyven százalékát kapta, ennek a felét a magyaroknak köszönhette, de mi tudtuk, hogy ezzel még nincs nyert ügyünk, csupán a második fordulóból sikerült kiszorítanunk Funart. Amilyen agyafúrt, arra is számítottunk, hogy valamilyen módon még megkeveri a kártyákat. Azon még nem csodálkoztunk, hogy amikor kiadtunk egy szórólapot, amelyen a maiak mellett a régi kolozsvári utcaneveket is feltüntettük, azzal riogatta az embereket, hogy ha Rus győz, minden utcát átkeresztelünk magyarra. De amit a második fordulót megelőző kampánycsend előtt tett, az bennünket is meglepett. Arra szólította fel a híveit, hogy szavazzanak Rusra. Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra. Egyrészt elbizonytalanítani Rus addigi szavazótáborát és bennünk is feléleszteni a kételyt, hátha a háttérben megegyeztek. Másrészt, ha csak a nacionalista tábor egy része rá szavaz, az adósává tenni Rust és bennünket lehetetlen helyzetbe hozni. Be kell vallanom, erre is gondoltunk, hiszen Rusnak volt néhány magyarellenes megnyilvánulása, amikor belügyminiszterként az aradi Szabadság szoborról, 1848-ról, a magyar egyetemről és Bayer Zsolt kitiltásáról nyilatkozott. Végül úgy döntöttünk, hogy a jövőre koncentrálunk. Amikor az ember alkut köt valakivel, akkor elsősorban saját magával kell alkut kötnie. Mi ezt megtettük, mert ideális román partnert, aki esélyes lett volna Funarral szemben, egyszerűen nem találtunk. De azt a második forduló előtt még egyszer tisztáztunk, hogy szerzett jogainkra, az alpolgármesteri és a megyei alelnöki posztra továbbra is igényt tartunk. Ő ezt mind vállalta, azzal a kockázattal is, hogy román szavazókat veszít. Szerintünk ez fontosabb volt, mint a múltbeli tévedései. Végül nyilván Funar ármánykodásának köszönhetően is, fölényesen győzött Boc, de szerencsére a választási részvételünk olyan volt, hogy a húsz százalékos lakossági arányunk mellett a városi és a megyei tanácsban is a képviselők harminc százalékát adjuk.”

Felbontott szerződés és új koalíció

Boc győzelme azonban újra felvetette Funar visszatérésének a veszélyét, hiszen az átpártolt szavazók bizalmát meg kellett hálálni. Ezt megakadályozandó az RMDSZ egy svédcsavarral szerződést bontott eddigi szövetségesével, a kormányzó PSD-vel és ezúttal már az ellenzéki liberális-demokrata párt képviselőivel tárgyalt. A 27 tagú városi testületben az RMDSZ hat képviselői mandátumot szerzett, a 37 tagú megyei tanácsban pedig nyolcat – tehát mindkét testületben a mérleg nyelveként dönthették el, kivel és milyen feltételek mellett szövetkeznek.

„Abból indultunk ki, hogy az őszi parlamenti választások előtt a nagy esélyes liberális-demokrata szövetség már helyi szinten sem lép koalícióra a Nagy Románia Párttal, a kormányzó párttal még kevésbé. ĺgy maradunk egyetlen lehetőségként mi, ha viszont velünk szövetkeznek, akkor nem tárgyalhatnak Funarral. Elfogadom, hogy nem volt túl elegáns felbontanunk az addigi szerződést a PSD-vel, de a politikában minden elvnél érvényesebb az a churchilli mondat, hogy sok a barátunk, de még több az érdekünk. Végül a liberális-demokrata koalíció mellett döntöttünk, de kikötöttük, hogy Kolozsvárott miénk az alpolgármesteri és a megyénél mindkét alelnöki poszt. Azt hiszem, csak nyertünk ezzel a döntéssel, mert fontos pozíciókat szereztünk. Ráadásul ez a szövetség a liberális-demokraták őszi győzelme esetén előrevetíti az esetleges koalíció lehetőségét is. Rus ugyan nagy vesztese ennek a választásnak, de számunkra még ez a helyzet is előnyös, mert a jövőben ő fogja felügyelni az EU erdélyi regionális rehabilitációs programját. Bízunk abban, hogy továbbra is együttműködik velünk. Amit vesztett a vámon, azt visszanyerheti a réven. És vele együtt mi is, mert Kolozsvár felszabadítása után Erdély gazdasági fellendülése a legfontosabb célunk.”

Gheorghe Funar az utolsó percig szerepelt a városi és megyei listán is, de amikor látta, hogy kolozsvári alpolgármester már nem lesz belőle, lemondott a képviselőségről is, és a megyei tanácsot választotta. Kolozsvár tizenkét évnyi rémuralom után végre megszabadult tőle, de az örökségét még sokáig fogja nyögni. Utódjának máris főhet a feje, hogyan húzza ki december végéig két milliárd lejből, mert az idei évre szánt 282 milliárdból Funar 280 milliárdot már elköltött. Ugyanígy nem lesz könnyű megszabadulni a magisztrátus „funarpárti” alkalmazottaitól sem. A legnagyobb időzített bombák azonban csak akkor robbannak majd, amikor elkészül a városi gazdálkodás átvilágítása és a Funar által kezdeményezett 6400 per közül néhányat elveszít a magisztrátus. Emil Boc, aki nem annyira saját ambíciói által vezérelve, mint inkább pártja utasítására indult a kolozsvári polgármesteri posztért, most már csak abban bízhat, hogy a liberális demokraták a parlamenti választásokat is megnyerik és a kormányból segítik őt. Tulajdonképpen ez a variáció felelne meg leginkább az RMDSZ-nek is – meg is tettek mindent azért, hogy ismét kormányba kerüljenek – és ha időközben esetleg másként alakulnak az erőviszonyok, akkor legfeljebb ismét partnert cserélnek.

„A politika már csak ilyen, az egyén erkölcse nem azonos a közösség erkölcsével és az úriemberi viselkedéshez két úriember kell”– véli Kónya Hamar Sándor. „Túl sokszor ráfizettünk már az érzelmi és sérelmi politizálásra, itt az ideje úgy választanunk szövetségeseket, hogy profitáljunk is belőle. Sokat lehet beszélni arról, milyen nemes dolog az árral szemben úszni, de én azt hiszem, hogy sokkal nagyobb eredmény megtalálni azokat az utakat, amelyeken át ha közvetve is, de elérhetjük a célunkat. Ha új helyzet áll elő, mindenkinek lehet még egy esély adni. Ez most Bocra is érvényes, hiszen kijelentette, kész együttműködni velünk. De mindenekelőtt a saját érdekeinket tartjuk majd szem előtt, mert egyszer s mindenkorra elegünk van abból, hogy miközben külföldön ránk hivatkozik, itthon minden partnerünk úgy ver át, ahogy akar.”