A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) SMS-ben fogja értesíteni a lakosságot, ha hirtelen romlik a járványhelyzet és új intézkedések lépnek életbe – tájékoztatott Daša Račková, a hivatal szóvivője.
SMS-ben értesítenek a járványügyi intézkedések változásairól
Pozsony |
Az ÚVZ már szeptemberben küldött SMS-értesítéseket arról, hogy megváltozott egyes járások járványügyi besorolása. „Mind a négy nagy szolgáltató ügyfelei megkapják az értesítéseket” – szögezte le Račková, azonban az előfordulhat, hogy a szolgáltatók nem ugyanabban az időben küldik az üzeneteket.
A tájékoztatás célja a lakosság védelme. „A fontos rendelkezésekről és a komolyabb változásokról tájékoztatunk” – tette a hozzá a szóvivő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.