Sisak és mellény: vége a toleranciának

Dunaszerdahelyi járás |

<p>Egyre inkább alkalmazkodnak a februárban bevezetett új közúti közlekedési szabályokhoz a biciklisek, ám még mindig csak minden második kerékpáros visel mellényt és védősisakot az előírások szerint.</p>

Ladislav Veselý főorvos szerint a sisak egyértelműen véd az esésnél. „Ha két kerékpáros ugyanolyan sebességgel haladva, ugyanolyan módon esik el, miközben egyforma a súlyuk, akkor jóval súlyosabb sérüléseket szenvedhet az, amelyiken nincs védősisak” – közölte. A sisakok ugyanis úgy vannak kialakítva, hogy az ütés nem teljes erővel éri a koponyát, a sisak a nagy részét felfogja.

Both Péter dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány úgy véli, még mindig fele-fele arányban megoszlik a kerékpárosok száma, akik az előírásoknak megfelelően viselik a védőfelszerelést, illetve akik nem törődnek ezzel. Elmondta azt is, a szabályok bevezetése utáni két hónapot türelmi időszaknak tekintették, amikor a bicikliseket még nem büntették, inkább felvilágosították őket. Ennek letelte után azonban már többször előfordult, hogy megbírságolták azokat, akik nem tartották be a törvényt. A törvény értelmében 10 euróra büntethetik azt, aki nem visel sisakot, 30 euróra pedig azt, akin nincs láthatósági mellény. Amennyiben pedig egyik sincs, akkor a nagyobb összegű bírság van érvényben.

Both Péter szerint azonban még ennél is nagyobb gondot okoznak az ittas kerékpározók. Bár sokan nem tudják, de ugyanazok a szabályok és büntetések vonatkoznak rájuk, mint az autósokra, indokolt esetben a kihágás mértékétől függően a jogosítványukat is elvehetik. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy az új szabályoknak köszönhetően az előző év azonos időszakával összevetve gyakorlatilag a felére csökkent azon közúti balesetek száma, amelynek biciklis résztvevője is volt.
További részletek keddi nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?