LECZO ZOLTÁNKirályhelmec.
Senki sem reagált a felhívásra
LECZO ZOLTÁN
Királyhelmec. A bodrogközi településen a megadott határidő leteltéig egyetlen magánszemély vagy cég sem reagált a város honlapján szeptemberben közzétett felhívásra, mely az engedély nélkül elhelyezett reklámtáblák eltávolítására szólította fel az érintetteket.
A Királyhelmeci Városi Hivatal területfejlesztési osztályán kapott tájékoztatás szerint nyáron a részleg munkatársai időszerű és pontos nyilvántartást készítettek a település területén található reklámtáblákról, tájékozató vagy hirdetési felületekről. A fotókat is tartalmazó dokumentumot ezután összevetették azzal az adatbázissal, amely az ilyen esetekre vonatkozó engedélyeket tartalmazza. Mivel kiderült, hogy jó néhány reklámtábla elhelyezéséhez a város nem járult hozzá – illetve egyesek a közterületen illegálisan is kiraktak hasonló hirdetményeket –, az ősz folyamán közzétették az említett felhívást, ám arra eddig egyetlen érintett sem reagált. Ezért nemrégiben levélben szólították fel a hirdetési felületeken reklámozó cégeket, ill. magánszemélyeket, hogy tegyenek eleget törvényben meghatározott kötelességüknek, azaz mutassák be a hivatalban a legális reklámozáshoz szükséges iratokat, vagy haladéktalanul távolítsák el a táblákat. A reklámtáblák elhelyezése, vagy a különböző hirdetési felületek bérbeadása egy 2003-tól hatályos jogszabály életbe lépése óta engedélyhez kötött tevékenység. Ilyen írásbeli hozzájárulásra, mely illetékköteles, abban az esetben is szükség van, ha a hirdetmény magántulajdonban lévő ingatlanokra kerül.
Iveta Sabaková, a területfejlesztési osztály vezetője elmondta, az óriásplakátokkal reklámozó nagyobb vállalatokkal nincs problémájuk, ugyanis ezek a cégek rendszeresen fizetnek a hirdetési felületek használatáért. Az illegális reklámozók azonban, ha nem tartják be a hatályos jogszabályokat, akár komoly pénzbírságra is számíthatnak. A fizikai személyekre 332 eurós, a jogi személyekre pedig 13 277 eurós büntetés szabható ki, illetve indokolt esetben a hivatal a reklámtábla eltávolítására is kötelezheti őket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.