Segítőkészség és vendégszeretet – a lengyel menekültekre emlékeztek Ebeden

Az, hogy Ebeden – ahogy sok más dél-szlovákiai településen is – még van mit feleleveníteni a lengyel menekültek kapcsán, gyorsan nyilvánvalóvá vált. A helyi kultúrházban tartott emlékesten Molnár Imre történész kérdésére többen is jelezték, hogy az ő családjukban is fennmaradtak tárgyi vagy szóbeli emlékek. Neviďanský Mária például elmondta, a kertjük közvetlenül a csehszlovák karhatalom által épített kaszárnya mellett volt, amely számos lengyel szállásául szolgált. Az egész második világháborút végigharcoló édesapja, Kremmer Dezső azt szokta mondani, olyan gyönyörű és tiszta sosem volt a korábbi laktanya kertje, mint amikor a lengyelek dolgoztak benne. Majd mutatott egy képet az apjáról, amelyen egy vastag pulóvert visel valahol az orosz fronton.

„Az apám pék volt. A pékség ott volt az udvarunkban, s oda jártak a lengyelek. A lengyel asszonyok kötöttek az én apámnak egy pulóvert, amelyről mindig azt mondta, hogy a háborúban az mentette meg – mert az olyan meleg volt! Még én is emlékszem rá, többfajta színből kötötték”

– mesélte, majd meg is mutatta a fotót Grzegorz Łubczyknak.

Három évig vártak

A lengyel menekültek ebedi emléknapja a Covid miatt csúszott egészen 2023 végére – magyarázta lapunknak Vajda Mónika polgármester. Elmondta, a pozsonyi lengyel nagykövetség még jó három évvel ezelőtt kereste meg az önkormányzatot egy másik esemény kapcsán, amelyen a falut kellett képviselniük. A nagykövetség számontartja, hol mindenhol vannak az országban lengyel emlékhelyek, s így tudnak a helyi kaszárnya falán elhelyezett emléktábláról is. Ennek – a járvány miatt – egészen mostanáig tolódott a megkoszorúzása, ill. a kultúrházban tartott emlékest is. Az itt összegyűlt lakosok, habár mintegy három órán át ültek a nézőtéren, mindvégig érdeklődéssel figyeltek. Az előbb említett fotón kívül Vajda Mónika egy helyi család által megőrzött, s eredetileg egy lengyel menekültnek írt levelet nyújtott át a vendégeiknek. A legvégén pedig az utolsó szálig elfogyott a kétnyelvű Pamięć–Emlékezés könyvsorozat negyedik kötete, abban ugyanis egy sor ebedi fotó is szerepel. Ezek közül Grzegorz Łubczyk többet kivetített, amelyeken a helyiek egymás után azonosították a helyszíneket és a szereplőket.

Személyes emlékek

Az est során levetítették a Grzegorz Łubczyk – aki egyébként 1997 és 2001 között Lengyelország budapesti nagykövete volt – által készített Magyar szív (Wegierskie Serce) c. 2012-ben bemutatott dokumentumfilmet, amelyben megszólaltak az egykori lengyel menekültek is. Łubczyk elmondta, közülük ma már szinte senki sem él. Ami az ebedi látogatást illeti, úgy fogalmazott, itt „barátok között van” – mi több, az ő családja is érintett volt, a felesége ugyanis félig magyar származású. Nejének apja, Jan Stolarski lengyel katona volt a menekülése előtt, majd az Ipoly melletti Vámosmikolán ismerkedett meg az anyósával, „a falu legszebb lányával”, akit végül az esztergomi bazilika részét képező Bakócz-kápolnában vett feleségül.

„Az apósomat egész életében egy gondolat foglalkoztatta: hogyan hálálja meg a magyaroknak azt az óriási szívességet és szeretetet, amelyet itt adtak az eltelt idő alatt”

– fogalmazott Łubczyk. Erre végül úgy került sor, hogy Stolarski vezetése mellett sorra jöttek létre Lengyelországban a lengyel-magyar baráti társaságok.

Nemcsak az egykori nagykövet volt az, akit családi és személyes emlékek, kötelékek fűztek az 1939-es eseményekhez. Dariusz Żuk-Olszewski, aki a pozsonyi lengyel nagykövetség képviseletében volt jelen, elmondta, az ő édesapja menekültként szintén megfordult a magyarországi táborokban. A Lengyel Köztársaság és a saját nevében is köszönetet mondott a megemlékezésért és az emlékének megőrzéséért az ebedieknek.

A harmadik lengyel vendég, Pawel Biedka pedig gyakorlatilag elsőkézből származó emlékeket elevenített fel, ugyanis ő a menekülés közben jött világra. Édesanyja a halálos ágyán megígértette vele, hogy ő is ápolni fogja a magyarok segítőkészségének emlékét. Kifejtette, a lengyel államszocialista időkben az hatalom nem nézte jó szemmel ezt az eseménysort, mert az érintett lengyelek úgymond elhagyták az országot és a Horthy Miklós vezette állam nyújtott nekik segítséget – másrészt le kellett győzniük a lengyelországi közönyt úgy, hogy az egész lengyel társadalomban gyökeret verjen ezen időszak.

Az est házigazdája Molnár Imre történész volt, aki mindvégig szimultán fordította a lengyel vendégek mondandóját. Többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulással már évek óta dolgoznak azért, hogy a magyar falvakban méltó emlékhelyei legyenek.