Segélyvonal gyermekeknek

Nyitra. A magányos, családon belüli erőszaknak kitett vagy egyszerűen csak tanácstalan kiskorúak ismét hívhatják a 0800 121 121-es telefonszámon működő bizalomvonalat, amelynek végén képzett szakemberek próbálnak válaszolni a kérdéseikre.

Nyitra. A magányos, családon belüli erőszaknak kitett vagy egyszerűen csak tanácstalan kiskorúak ismét hívhatják a 0800 121 121-es telefonszámon működő bizalomvonalat, amelynek végén képzett szakemberek próbálnak válaszolni a kérdéseikre. Ugyanezen a telefonszámon Nyitrán korábban már működött segélykérő szolgálat, de miután létrehozója, a Szlovák Gyermekremény Alapítvány két részre szakadt, a vonal elnémult. Az alsócsitári menedékotthont működtető utódszervezet, a Napocska Központ már évek óta fáradozott a segélyvonal újraindításán, és végül a drogellenes program támogatásával, valamint nyilvános gyűjtésből sikerült létrehoznia egy telefonközpontot. A telefonok mellett pszichológusok és speciális pszichológiai előkészítőt végzett egyetemisták várják a hívásokat minden hétköznap 14 és 20 óra között. Szlovákiában ezenkívül még két ingyenes segélyvonal létezik gyermekek számára: az egyiket az UNICEF támogatja, ez a 0800 112 112-es számon érhető el, a másikat pedig a 0800 117 878-as számon a kassai Katicabogár Szövetség működteti. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?