Saját történelmükkel ismerkedtek a sárói roma gyerekek

Sáró. A helyi magyar-szlovák közös igazgatású alapiskola és a Sáró polgári társulás sikeresen pályázott a Citibank Slovakia Alapból. Mindkét projekt részben vagy teljesen a helyi roma közösség felzárkóztatását, életminőségének javítását és identitástudatának elmélyülését célozta.

Sáró. A helyi magyar-szlovák közös igazgatású alapiskola és a Sáró polgári társulás sikeresen pályázott a Citibank Slovakia Alapból. Mindkét projekt részben vagy teljesen a helyi roma közösség felzárkóztatását, életminőségének javítását és identitástudatának elmélyülését célozta.

Az iskola tízezer koronát nyert arra a célra, hogy a roma gyerekekkel a cigányág történetét bemutató zenés-táncos darabot állítsanak színpadra, a civil szervezet pedig húszezer koronát kapott az EU-s forrásokból kialakított közösségi és információs központ mellett működő szabadidőklub fejlesztésére. A pénzből játékokat és különböző berendezéseket, bútorokat vásároltak. Horváth Márta, az alapiskola igazgatóhelyettese lapunknak el?mondta, egy, a romák történelmével foglalkozó kötet adta az ötletet, hogy színpadra állítsák ezt a több évszázadon és földrészen átnyúló izgalmas történetet.

Az iskola életében 2007 szeptemberében nagy változások történtek. A garamszentgyörgyi magyar iskola megszű?nése után, amelyet zömében sárói gyerekek látogattak, az addig négy évfolyamos kisiskolát teljes szer?vezettségűvé alakították, s ezzel együtt közös igazgatóság alá került az addig külön működő szlovák és magyar tanintézmény. Az iskolát jelenleg 107 tanuló látogatja, ezen belül a magyar tagozat kilenc évfolyamában 77 gyermek tanul, a szlovák tagozat 30 diákból áll. A magyar részlegen szinte kivétel nélkül roma gyerekek tanulnak, érdekesség viszont, hogy hivatalosan egyikük sem vallja magát roma nem?zetiségűnek. Az igazgatóhelyettes megjegyezte, a gyerekek nem ismerik a múltjukat, fontos ezzel a témával foglalkozni.

Horváth Klára, az iskola asszisztense fedezte fel a pályázati lehetőségeket és dolgozta ki a pályamunkákat. A táncokat a lévai Halász Gyula tanította be, őt segítette Halász Erzsébet, aki a ruhák zömét is varrta. Tavaly októbertől próbálják a diákok a színdarabot, a résztvevők száma folyamatosan bővült, egyre nagyobb volt az érdeklődés, végül 35-en álltak a színpadon. A kilencedik századtól napjainkig mutatta be a cigányság történetét a sárói iskolások műsora – Indián át Perzsiába vándoroltak, majd Európába kerültek, hogy ott végül letelepedjenek. A történetet a szlovákiai magyar cigányok jelene zárta. Az egyórás összeállítás két fő jelenetből állt. Az első a keleti időket elevenítette fel, a másik pedig Mária Terézia idejét varázsolta a nézők elé, amikor a reformoknak köszönhetően letelepedtek, mun?kát vállaltak a romák, és az iskoláztatásuk is megkezdődhetett. (fm)

Két roma ünnep

Babindák István, a csatai Romane Jíle polgári társulás elnöke is részt vett a sárói rendezvényen. Mint mondta, nagyszerűnek tartja a kezdeményezést. A lévai járásban nagyon kevés az ilyen alkalom, és példaértékű, hogy Sárón segítik a roma gyerekeket megismerni önmagukat, megismerni például a romák lobogóját, vagy a roma himnuszt. Márciusban és áprilisban két ünnep is szól a cigányokról. Március 19-én van a Cigányság Világnapja, ez egy tavaszköszöntő ünnep, a hagyományok szerint a téli szálláshelyükről ekkor indultak ismét vándorútra a romák. Április 8. pedig a Nemzetközi Roma Nap, 1970-ben ekkor volt Londonban az a konferencia melyen elfogadták a cigányság ma is használatos jelképeit. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?