Saját kézbesítőt alkalmaz a Nyitrai Városi Hivatal

Nyitra. A városi hivatal saját kézbesítőszolgálata az ötödik helyen végezte a Gazdasági és Szociális Reformok Intézete (INEKO) által meghirdetett idei önkormányzati intézkedések versenyében.

Az önkormányzat küldeményeit több mint egy éve a hivatal alkalmazottja kézbesíti a címzetteknek, és ezzel több mint nyolcszázezer korona postaköltséget takarítottak meg. Az ötlet a hivatal ügyfélfogadó részlegének vezetőjétől, Jozef Korectől származik, aki tavaly nyáron először maga próbálta ki a levélhordást. Amikor látta, hogy a dolog működik, javasolta a polgármesternek egy kézbesítői állás létrehozását. „Az állást 2003 augusztusában hirdettük meg, és először arra gondoltunk, jobb lesz, ha fiatalembert veszünk fel, mert az majd jobban bírja a napi több kilométeres gyaloglást” – meséli Jozef Korec. – A kiválasztott személy azonban három nap után beteget jelentett, és az utána következő is felmondott három nap után. Ezután már egy 51 éves férfit alkalmaztunk, és máig is ő végzi a munkát, igaz, jó néhány kilót lefogyott. Pontos menetrend szerint dolgozik, kétnaponta bejárja a lakótelepeket is, és azért, hogy a lakókat otthon találja, hétfőn, kedden és csütörtökön este nyolcig dolgozik. Szolgálati kocsit nem tudtunk biztosítani neki, hiszen az már a költségeket is növelné, de robogója és biciklije van, a buszjegyek árát pedig megtérítjük.”

A városi hivatal kézbesítője minden küldemény átvételéről elismervényt írat alá. Csak annyiban különbözik a postástól, hogy ha nem találja otthon a címzettet, nem hagy értesítést a postaládában, hanem más időpontban visszamegy. A nyitrai lakosok éppen ezért nagy tetszéssel fogadták az új kezdeményezést, és ma már némi borravalóval is megtisztelik a városi kézbesítőt, akinek körülbelül tízezer koronás havi jövedelmet szavaztak meg a képviselők.

Eddig csupán egyetlen polgár tiltakozott az új kézbesítési módszer ellen, ezért neki továbbra is postán küldik a városi hivatal értesítőit és figyelmeztetéseit. Mivel a hivatali küldemények száma egyre gyarapszik, újabb kézbesítőt is felvettek. Az ő kezdő bére 7250 korona, és egyelőre csak a belvárosban hordja a leveleket.

A nyitrai postásprojektnek már a díjazás előtt is híre ment, amint Jozef Korectől megtudtuk, több városból is keresték őt, hogy a részletek felől érdeklődjenek, de követői még nincsenek. Pénzjutalom sem járt a kitüntető ötödik hellyel, mint mondta, neki már az is elég, hogy a polgármester nyilvánosan megdicsérte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?