Saját hóágyú és sífelvonó Komáromcsehiben

hóágyú
Komáromcsehi |

A Pallag-dombnak köszönhető, hogy a téli hónapokban csaknem annyian látogatnak el az érsekújvári járásbeli, mintegy háromszáz lakosú községbe, mint amennyien itt élnek. A községi tulajdonú minisíközpontban tizenöt évvel ezelőtt építettek felvonót.

Már 2007-ben megkezdték a kétszázötven méteres pálya behavazását hóágyúval, hogy meghosszabbítsák a téli idényt. Ismeretlen tettesek ellopták az első községi tulajdonú hóágyút. A falu önkormányzata kölcsönzött, végül hitelre vett egy újabb hóágyút. A különleges lopásról megjelent cikkek még népszerűbbé tették a kisközség téli központját. A korábbi kezdetleges felvonón a síelőknek egy derekukra kötött vontatókapocsra volt szükségük. Az Érsekújvár és Léva felől ide látogató családok egyfajta időutazásként élték meg a járás egyetlen síparadicsomát, és annak szerény műszaki felszereltségét. Ma már korszerűbbek az ülőkék a felvonón, és a sípálya naponta 9 órától 17 óráig üzemel, 17 órától 21 óráig a kivilágított lankákon esti síelésre várják a látogatókat. Az utóbbi években alig emelkedtek a jegyárak, így csaknem minden érdeklődőnek van lehetősége élvezni a téli sportokat. Hét euró napi bérleti díjért sífelszerelést és hódeszkát kölcsönözhetnek a vendégek. A kis büfében frissítőt, forró teát árulnak. A Pallag-dombra az egész napos bérlet felnőtteknek tizenkét, a gyerekeknek tíz euró, a helyiek fél áron élvezhetik a síelést. Van félnapos bérlet is, és az esti síelés valamivel olcsóbb, a felnőtt jegy kilenc, a gyerekjegy hét euró, a komáromcsehi lakosoktól csak négy eurót kérnek, a gyerekektől hármat. A szánkózni vágyók jelképes napi egy euróért suhanhatnak a Pallag-dombról. A pálya inkább kezdőknek vagy kisebb gyerekekkel érkező családoknak felel meg, nem igazán alkalmas gyakorlott sportolók számára. A régióból sokan itt tanultak meg síelni vagy hódeszkázni, de találkoztunk olyan környéken kiránduló magyarországi és cseh vendégekkel is, akik néhány órára álltak meg síelni. A község önkormányzati honlapján idén már webkamerán nézhetik meg a vendégek, milyenek az aznapi síviszonyok.

A síközpontnak a közösségi oldalakon is számos kedvelője van, a legtöbben a családias hangulatot és a helyiek segítőkészségét dicsérik. Kevesen tudják, hogy 1854-ben itt született Ruffy Pál ügyvéd, szerkesztő, országgyűlési képviselő, az állami gyerekvédelem egyik mentora, 1896-ban Jaross Andor szélsőjobboldali politikus, belügyminiszter. A helyi lakosok közül néhányan ma már szállást is kínálnak a Komáromcsehibe látogatóknak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?