Hóágyút is bevetnek a járvány ellen Ausztriában

Van, ahol már „dörögnek” a hóágyúk

Hóágyút is bevetnek a járvány ellen Ausztriában. A DAKA hulladékkezelő társaság kezdte el használni Tirol régióban a módosított hóágyút, hogy így segítsen a közterek és üzlethelyiségek fertőtlenítésében – írja a MedicalXpress.com.

Bár a hóágyút általában a síparadicsomokban alkalmazzák, új feladatkörében először egy fafeldolgozó üzem raktárában vetették be Schwaz városban – mondta el Matthias Zitterbart, a DAKA projektmenedzsere.

A DAKA reményei szerint a hóágyú és öt kisebb gép hatékonyan tudja szétoszlatni a fertőtlenítőszert olyan helyszíneken, ahol fennáll a koronavírus-fertőzés veszélye, például idősotthonokban, vasútállomásokon vagy gyógyszertárakban.

Zitterbart elmondta, rengeteg felkérést kaptak különböző üzletektől.

Az osztrák kormánynak a járvány leküzdése érdekében hozott rendelete szerint minden üzlethelyiséget, mely vevőket, ügyfeleket fogad, rendszeresen fertőtleníteni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?