Rozsnyón készülnek a pápa látogatására

Rozsnyó. A rozsnyói püspökség és a város is készül II. János Pál pápa szeptemberre tervezett szlovákiai látogatására. Az előzetes tervek szerint a szentatya Rozsnyón is tartana szentmisét. Kardos Ferenc polgármester elmondta, a város az előkészületek terén együttműködését kínálta fel a püspökségnek.

Rozsnyó. A rozsnyói püspökség és a város is készül II. János Pál pápa szeptemberre tervezett szlovákiai látogatására. Az előzetes tervek szerint a szentatya Rozsnyón is tartana szentmisét. Kardos Ferenc polgármester elmondta, a város az előkészületek terén együttműködését kínálta fel a püspökségnek. Az előkészületi bizottságba az önkormányzat is képes küldöttet biztosítani, aki például a díszemelvény körüli munkálatokat koordinálná. A látogatással kapcsolatban még senki sem tud biztosat, mivel előbb a látogatás vatikáni előkészítő bizottságának döntését kell megvárni. A pápai misére körülbelül 100–300 ezer embert várnak, s ez a hely kiválasztásánál okozhat átmeneti gondokat. A polgármester szerint két lehetőség van. Az egyik az, hogy a szertartás a város szélén, a Kassa felé vezető út felett, a benzinkútnál lévő nagy füves területen zajlana, a másik pedig, hogy a Dél lakótelep mögötti terelőútnál. Jozef Kostolný, a püspöki hivatal vezetője szerint az alkalmas hely a Pelsőc felé vezető út kereszteződésénél lenne. Úgy véli, a szentmisén akár félmillió hívő is összegyűlhet. A pápai látogatással járó költségekről Kostolný egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. A költségvetés attól függ, hogy hány résztvevője lesz a szertartásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?