Roma polgárőr halálesete miatt vizsgálódnak

Tornalja |

<p>Könnygázmérgezés okozta fulladás, és ennek következtében fellépő agyi duzzanat okozhatta a halálát annak a 46 éves tornaljai férfinak, akit a rendőrök fújtak le gázspray-vel még május elején.</p>

A rendőri beavatkozás még május 9-én, a Tornalja Sajószárnya városrészében megrendezett tábortűz idején történt. Ezen a napon a 46 éves I. István – aki roma polgárőrként és a közmunka programban résztvevők koordinátoraként dolgozott – vitába keveredett a futballpályáról éppen távozni készülő körhintásokkal, számonkérve rajtuk az energiaszámla kifizetését. A szóbeli számonkérést dulakodás, majd verekedés követte, a helyszínre kiérkező rendőrjárőr könnygázt használt a dulakodók megfékezésére. I. Istvánt a rendőrőrse is bevitték, ahol kihallgatták s mivel rosszul érezte magát, elsősegélyt hívtak ki  hozzá. Az őrszobán az orvos ellátta, ezután hazaengedték, de a család állítása szerint úgy íratták alá vele a kihallgatás jegyzőkönyvét, hogy a könnygáz hatása miatt azt képtelen volt elolvasni.

Az elhunyt nevelőapja, I. Ernő lapunknak nyilatkozva elmondta, ők csak annyira emlékeznek, a körhintásokkal keveredett a fia összetűzésbe, és ők úgy tudják háromadagnyi könnygázzal kábították el. „A fiam azt mondta nekem, bent az őrsön meg is verték, de erre nincs bizonyítékunk, akkor nem jutott eszünkbe, hogy lefényképezzük, de talán van róla feljegyzés az orvosoknál. Alig egy héttel a történtek után, május 17-én reggel elindult munkába, amikor kinyitotta a szerszámraktár ajtaját, összeesett és a kórházban meghalt. Két felnőtt gyerek maradt utána, mi meg csak gyászolunk, nehezen tudjuk elfogadni a történteket.” – mondta el a gyászoló apa.

I. Ernő azt is hozzátette, a feljelentést nem ők, hanem az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás tette meg a nevükben. Mivel boncoláskor a halál okaként fulladás következményeként beálló agyduzzanatot állapítottak meg, ők úgy érzik, a család úgy érzi, a 46 éves férfi halálát rendőri túlkapás okozta. Állításuk szerint több tanú is bizonyítja, nem a roma polgárőrként a városrész érdekeit védő férfi viselkedett alkoholos befolyásoltság alatt agresszívan, mint azt a körhintás vállalkozó állítja.

Az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás nem csak a véleménye szerint rendőri túlkapást fájlalja, hanem azt is, hogy I. Istvánt értesüléseik szerint az esetről készült jegyzőkönyben romaként minősítették. A roma polgárjogi szervezet egyértelműen rendőri túlkapás történt, aminek következtében egy ember alig az eset után nyolc nappal váratlanul elhunyt. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy a tornaljai-sajószárnyai esetnél a rendőrök a beavatkozásakor rasszista motivációval, szakszerűtlenül, nem eléggé tájékozottan, egyoldalúan léptek fel a sértettel szemben. Az ügyet már a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya is vizsgálja, a megyei kapitányság egyelőre nem nyilatkozik az esetről. A könnygáz okozta haláleset hetek óta foglalkoztatja a tornaljai romákat, akik a családot támogatva igazságos vizsgálatot várnak a rendőrségtől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?