Rimaszombatban zajlik a város takarítása a heves vihar után

vihar k

Zajlik a város takarítása Rimaszombatban a csütörtöki (június 9.) heves vihar után. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola tetejének egy részét letépte a szél, ezért szünetel a tanítás.

Jozef Tóth alpolgármester a TASR-nek elmondta, az utakra dőlt fákat és nagyobb ágakat még csütörtökön este eltávolították. A vihar után járhatatlan volt például a Jesenský utca és a Kishonti (Malohontská) utca. A közterület-fenntartó vállalat pénteken is folytatja a takarítást.

„Már reggel óta kint vagyunk a terepen, sok ág törött le például a Május 1. kertben, két nagy fa kidőlt a temetőben, sírok is megrongálódtak” – mondta Tibor Barto, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója.

A szél és eső jelentős károkat okozott, megrongálódott például a futballstadion teteje és a mezőgazdasági iskola tetőzete is.

„Mivel további esőzés várható, ideiglenesen letakartuk az iskola tetejét, hogy megelőzzük a további károkat” – mondta Dagmar Vašová, az iskola igazgatója. Hozzátette, hogy a vihar körülbelül 20-szor 30 méteres részen tépte le a tetőt, darabjai az iskola főbejáratának közelében zuhantak a földre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?