Rimaszombatban lesz az egyik karanténközpont

A Műszaki, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola épülete
Rimaszombat |

Rimaszombat városában alakítják ki Besztercebánya megye egyik karanténközpontját a négy közül.

A karanténközpont a rimaszombati Műszaki, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola kollégiumában lesz kialakítva – erősítette meg az Új Szónak Lenka Štepáneková, a megye kommunikációs osztályának vezetője.

Miért épp Rimaszombatban?

Štepáneková elmondása szerint a megye a koronavírus miatti rendkívüli helyzetre való tekintettel utasításba kapta a kormánytól, hogy keressen olyan létesítményeket, amelyek alkalmasak lehetnének egy karanténközpont létrehozására. Erre nézve meglehetősen pontos instrukciókat kaptak, melyeknek leginkább azok a kollégiumok felelnek meg, ahol a lakók elhelyezése „cellákban“ zajlik, tehát ahol egy személyt el lehet különíteni a többiektől. Ezeknek a feltételeknek egy-egy kollégium felelt meg Besztercebányán, Selmecbányán, Losoncon és Rimaszombatban. Jelenleg az üzemeltetési rend kidolgozása zajlik mind a négy kitippelt helyszínen. Egyelőre még nem tudni, hogy a karanténközpont mikor nyitja meg a kapuit.

Kiket fognak benne elhelyezni?

A karanténközpont egy biztonságos hely azok számára, akik külföldről térnek vissza Szlovákiába, és 14 napra karanténba kell vonulniuk. Ha nem szeretnék veszélyeztetni a családtagjaikat, akkor itt elhelyezkedhetnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy aki a központban van, az automatikusan fertőzött – mindössze megelőző intézkedésről van szó. Štepáneková elmondása szerint ezek a karanténközpontok elsősorban a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények alkalmazottjainak külföldről visszatérő családtagjai számára lesznek fenntartva. Ha ugyanis nekik nem lenne más lehetőségük, mint visszatérni az otthonaikba, akkor a betegség terjedésével együtt veszélybe kerülhetnének azok az intézmények, melyek a lakosság legsérülékenyebb rétegével foglalkoznak. Amennyiben a kapacitás lehetővé teszi, a karanténközpontokat megnyitják majd mások számára is, miközben azok a személyek lesznek előnyben részesítve, akik a központnak helyt adó város állandó lakosai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?