Rimaszombatban is összeült a válságstáb a koronavírussal kapcsolatban

Rimaszombat |

Rimaszombatban is összeült szombaton egy rendkívüli válságstáb a koronavírus Szlovákiai megjelenése miatt.

A válságstáb vezetője a város polgármestere, Jozef Šimko volt, az ülésre is az ő irodájában került sor. Šimko ismertette a jelenlévőkkel a belügyminisztérium által javasolt megelőző intézkedéseket, melyek célja meggátolni a koronavírus terjedését az országban. Ennek fényében a válságstáb elrendelte, hogy a város március 9-től ne adjon engedélyt a társadalmi, kulturális és sportesemények megtartására. A már betervezett rendezvények kapcsán figyelni kell a beügyminisztérium aktuális utasításait, és minden tervezett akcióról értesíteni kell a városi hivatalt. A kultúrház vezetését valamint az óvodák és általános iskolák igazgatóit felszólították, hogy figyeljék az aktuális eseményeket, és kövessék a válságstáb utasításit. A város honlapján (www.rimavskasobota.sk) elhelyeztek egy linket, mely az egészségügyi minisztérium tájékoztató anyagára mutat.

A válságstáb megyei szinten is összeült. Itt elrendelték, hogy amint megerősítést nyer az első koronavírus-fertőzés Besztercebánya megyében, be kell zárni az összes megyei fenntartású középiskolát. Az elmúlt 10 napban külföldi kiránduláson részt vett tanulók számára elrendelték, hogy 7 napig maradjanak otthon. Az összes megyei fenntartású kulturális intézményt (mint pl. a Gömör-Kishonti Múzeumot vagy a Matej Hrebenda Könyvtárat) a visszahívásig bezárták és megszüntettek minden összejövetelt, melyen tíznél több személy vett volna részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?