Régió

Részegen balesetet okozott, majd hazament a feleségéért, hogy rákenje az egészet

Azt állította, nem is ő, hanem a felesége okozta a balesetet.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. július 17. 13:40

Részegen balesetet okozott, majd hazament a feleségéért, hogy rákenje az egészet
- noviny.sk

A baleset Zólyom belvárosában történt. A részeg férfi egy járdaszigetre kihelyezett útjelző táblának hajtott, ezt követően pedig elmenekült a helyszínről, anélkül, hogy rendőrt hívott volna, vagy a figyelmeztető háromszöget kitette volna az útra. 

A balesetnek több szemtanúja is volt, a rendőrség pedig az ő leírásuk alapján kezdte keresni a férfit. A részegen balesetet okozó férfi végül feleségével tért vissza a helyszínre, akiről azt állította, ő okozta a balesetet.

A rendőrség azonban kiderítette, hogy a járműt nem a nő, hanem a férfi vezette, ezt pedig ő maga is bevallotta.

Az 53 éves férfi szervezetében 1,54 ezreléknyi alkoholt mértek. Őrizetbe vették, az ügyben eljárás indult.

(noviny.sk)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Csütörtöktől ismét ellenőrzések várhatóak a cseh–szlovák határátkelőkön

A cseh határellenőrzés a szlovák belpolitikában is vitát váltott ki

A rendőrség leszállt Matovičról

Áthidalhatatlanná válna a szakadék az OĽaNO és az SaS között, ha leváltanák Matovičot

d

Magasabb nyugdíjat szeretne? Így növelheti annak összegét!

VIDEÓ: Áthajította a kismacskákat a kerítésen, majd sorsukra hagyta őket

VIDEÓ: Áthajította a kismacskákat a kerítésen, sorsukra hagyva őket

szájmaszk

Döntött a bíróság: ennek a jókai cégnek közel 3,9 millió eurót kell visszafizetnie az államnak

Irena Dančová

Eltűnt egy 15 éves lány – nincsenek nála a gyógyszerei

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.