Restei hideg zuhany

Reste. A kassai Lokomotíva legyőzése után az első játékrész forgatókönyve alapján úgy tűnt, a szobránciaknak sem kegyelmeznek hazai pályán a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában közreműködő resteiek.

Reste. A kassai Lokomotíva legyőzése után az első játékrész forgatókönyve alapján úgy tűnt, a szobránciaknak sem kegyelmeznek hazai pályán a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában közreműködő resteiek. Esélyeiket nagyban növelte az a tény is, hogy tegnap délután a mezőny gyengécske sereghajtója ellen léptek pályára Tobákék. A vendéglátók kezdetben nyomasztó mezőnyfölényben futballoztak. Az első gólra a 25. percig kellett várni. Ekkor Danko hosszú indításából Tobák húzott hasznot, aki hét méterről a hálóba lőtt. (1:0). Öt perc elteltével egyenlítettek a vendégek. Hrečin találatát azonban védelmi megingás előzte meg. (1:1) A folytatásban a resteiek kapujukhoz szegezték ellenfelüket, ám rendre elpuskázták ziccereiket. Tobák háromszor, Murňák pedig egyszer mondott csődöt góllal kecsegtető helyzetben. Időközben Vaško megsérült, cserélni kellett. A 40. percben azonban ismét átvette a vezetést a párharc esélyese. Ekkor Danko mintegy 30 méterről leadott szabadrúgása landolt az egyébként bravúrok sorozatát produkáló vendégkapus hálójában. A második félidőben váratlan fordulat szemtanúi voltak a nézők. Ahelyett, hogy a toronymagas favorit tovább növelte volna találatainak a számát, a nagy lelkesedéssel küzdő vendégek kerekedtek felül. Előbb kiegyenlítettek, majd a három pontot érő találatot is megszerezték. A váratlan fordulatban a resteiek megelégedettsége is nagy szerepet játszott. A váratlan hideg zuhany sokkolta a házigazdák szurkolóit és tisztségviselőit.

REŠICA–SOBRANCE 2:3 (2:1). A hazaiak gólszerzői: Tobák (25.), Danko (40.), Játékvezető: Pekár, 200 néző. Rešica: Nemčík–Viszlay, Matulaj, Fedor (Varga), Vaško (Kováč), Danko, Greškovič, Lendacký, Nagy, Tobák, Murňák. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?